Az álló órák tíz óra tíz percet mutatnak

A székesfehérvár-maroshegyi illetőségű Berta László édesapja, József is mechanikus ember, repülőgépeket szerelt ifjúkorában, fia pedig az órákba szeretett bele. Esküszöm a mechanikus órákra! - lelkesedik fegyelmezetten, mert ennyi óra közt nincs helye szelességnek, kapkodásnak. A kezén viselt egyik kronométer angol Timex, a másik a szovjet-orosz Poljot, egyenként is ötvenévesek. A mai, de a régi bevált formákat őrző-idéző karórák mellett számos svájci, német, angol óra sorakozik a polcokon, bőrszíjjal, fémcsattal, római és arab számokkal számlapjukon, némelyiken az sem, csupán vonalak, csíkok. Legtöbbjénél végül is nem számít a pontos idő sem, egy-egy darab oly gyönyörű, méltóságteljes, excentrikus, ragyogó vagy éppen belesimulásával tüntetően elegáns, hogy kit érdekel, mit mutat! Az álló órák egyébként éppen 10 óra 10 percet, árulja el a szakmai titkot László. Ebben az állásban olvasható a legjobban a 12-es alatt elhelyezett márkajelzés.

Doxa, Certina, Roamer, Omega darabok, s katonai megrendelésre gyártott, első világháborús Sigmák éppúgy elérhetőek, mint egy 60-as évekbéli Cornavin. A mechanikus, kézi felhúzású Auguste Reymond már húzósabb árban, de az art deco óra, amibe beleszerettem, egy jobb minőségű bőrcipő ára csupán. S a régebbi orosz órák kétségbevonhatatlanul szépek, noha tömegesen gyártották, s nem ezt tartottuk róluk. Az újak állják az új versenyt is. S a megbékélés jegyében egy hír: az imponálóan férfias Junkers német óra belsejében orosz Poljot szerkezet ketyeg.