Hétvége

2007.05.12. 02:29

Nem egy balhés srác

Noha eredetileg a szakma feketebárányának tartotta a kereskedelmi televíziózást, ma imádja a munkáját Azurák Csaba műsorvezető, az Alba médiafesztivál főszervezője. Az emberek figyelnek rá, ő mégsem részegült meg ettől, mesélte.

Kovalcsik Katalin

- Dolgos műsorvezető, szerkesztő és egyben családapa is. Hogyan jut mindezek mellett még médiafesztiválra is ideje?

- Az embernek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen. Ha szülinapomra és karácsonyra kérhetnék valamit, akkor időt kérnék, persze, de sajnos ezt nem lehet. A fesztivál magunknak volt fontos. A létrejötte szürreális körülmények között indult, hiszen egy fallabdázás után pihegtünk az öltözőben a volt kodolányis, már az országos médiában dolgozó barátaimmal, s elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne valamit csinálni, ami más, mint amivel eddig foglalkoztunk. Az embernek mindig új területeket kell felfedeznie, én ezt vallom. Az egyetlen olyan előnyünk nekünk, Fehérvárról elszármazott, az országos médiában dolgozó fiataloknak, hogy ismerünk olyan embereket, akiket érdemes összehozni a fehérváriak-kal. Ez a fesztivál látszólag nem akar ám sokat, és mégis a legtöbbet: csak beszélgetni. Hogy legyen időnk megkérdezni olyan dolgokat, amelyeket a képernyőn vagy az újságok hasábjain nem biztos, hogy lehet.

- Székesfehérvári születésű lévén sok emléke van innen, sőt, még a Fejér Megyei Hírlapnál is gyakornokoskodott. Hogyan került a kereskedelmi csatornához?

- 1995-1998. között voltam a Kodolányi János Főiskola hallgatója, ekkor, az első évben voltam a Hírlapnál. 1997-ben, még főiskolás voltam, amikor a Magyar Rádió szerződést ajánlott. A kötelező gyakorlat alkalmával választottam a Magyar Rádió krónikáját, mert azt mondta nekem valaki, ha meg akarsz tanulni beszélni, hírt, tudósítást, riportot írni, akkor a rádióba menj, mert a tévé sokkal felszínesebb dolog. A két kereskedelmi tévé 1997 őszén indult, ami elszippantotta a fiatalokat a rádióból. Az ekkor támadt űr idején kerültem én a rádióba, s pár hónap múlva már a mélyvízbe dobtak: elkezdtek dolgoztatni. Talán látták, hogy van ebben a srácban valami. Sokat tanultam, másoddiplomát szereztem politikai szakértő szakon, műveltem magam, hogy akár a Parlamentben is megálljam a helyem. Szépen lassan bejáratódtam. Azt vettem észre, hogy a krónikában vannak az anyagaim, s a nagy múltú 168 óra magazinba készítettem riportokat. Elkezdtek használni a szerkesztők, hiszen el lehetett küldeni a Parlamentbe, honvédségi gyakorlatra, tüntetésre, ide-oda. De egy dolgot soha nem felejtettem el: mérhetetlen alázat kell ehhez a szakmához. Ha nagy mellénnyel, kivagyisággal állsz hozzá, óriási pofont kaphatsz az élettől. Abban a közegben, amiben voltam, a kereskedelmi csatornák fekete bárányok voltak. Rájuk sütötték, hogy kommersz, gagyi, csak a nézettség és a szenzáció a lényeg. Nem is néztem nagyon őket, aztán mégis... Hívott Sváby András, s mivel épp akkor voltak problémáim a rádiónál, mentem. Ennek már hetedik éve.

- Mi a véleménye a bulvármédia térnyeréséről? Valóban erre éheznek az emberek vagy a bulvár generálja ezt az igényt?

- A bulvár világjelenség, nemcsak a médiában, hanem a politikában, a kultúrában, a sportban is. Hogyan adnak el például egy eseményt? A politikusok egy egyszerű sajtótájékoztatóval ma már nem tudnak bekerülni a hírekbe. Fel kell hajtaniuk a gatyájuk szárát, s be kell állniuk a Balatonba, hogy elmondhassák a véleményüket. Egy kulturális eseményt hogyan lehet eladni? Ha becsomagolják . A média inkább tükör. Nem mondom, hogy feltétlenül ez a közönség ízlése, de a média semmi mást nem csinál, mint megy a nézőközönség igénye után. Lehetne persze azzal védekezni, hogy ha mást adna a tévé, akkor talán néznének mást is az emberek. Igen ám, de a kereskedelmi tévében voltak kulturális műsorok is, Kepessel, Vámossal például. Elmondjam, hogy milyen nézettsége volt a műsornak? Hát nem döntöttek csúcsokat, hogy finoman fogalmazzak. A bulvár szitokszóvá vált, mégis van egy kulcsszó a médiában: az infotainment. Vagyis úgy informálunk, hogy közben szórakoztatunk. S tényleg ez a varázsszó.

- Önt mégsem kapta fel úgy a bulvár...

- Nem vagyok az a tipikus bulvárhős. Egy picit azért ezt tudatosan alakítom. Nem vagyok balhés srác, rendben van a magánéletem. Kicsit talán szükség van azokra az emberekre is a médiában, akik csak egyszerűen normálisak. Nincsenek hangos, szaftos sztorijaim, rendben van az életem. Van egy gyönyörű menyasz-szonyom, van egy gyerekünk, s a munkában is, azt hiszem, jól teljesítek. Kereknek érzem az életem, s félve súgom meg, de boldog ember vagyok. A bulvárt szerkesztők azt gondolják, ha valaki a tévében szerepel, az már sztár. De ugyan mitől lenne Azurák Csaba sztár? Maximum ismertebb, de sem jobb, sem rosszabb nem vagyok másnál. Egy percig sem hittem el, hogy azért, mert a tévében dolgozom, én már valakinél értékesebb ember vagyok. Nekem sokkal nagyobb a felelősségem, mint másoknak, hiszen többen figyelnek rám.

- A komolyabb, tényfeltáró riportoknak van foganatjuk, mi a véleménye?

- Rengeteg. Azért szeretem a munkám, mert például a Naplóra mindenki odafigyel. A politika épp úgy, mint a közélet valamennyi szereplője. Minden vasárnap kísérletet tesznek arra, hogy más kérdést tegyünk fel, mint amit szeretnénk. Komoly telefonok érkeznek, hogy biztosan ezt akarják megkérdezni? S mi mondjuk: biztos.

- Mennyire tudja befolyásolni a politika a kereskedelmi médiát?

- A politikusokkal, bármennyire is furcsán hangzik, munkaviszonyban állunk. Amennyire fontos vagyok neki én, hogy elmondhassa, amit akar, ő leg-alább annyira fontos nekem, hogy megszólaljon a műsoromban. Abba még egy újságíró sem bukott meg, ha tisztességes maradt. S én ehhez tartom magam.

- Az embernek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen. Ha szülinapomra és karácsonyra kérhetnék valamit, akkor időt kérnék, persze, de sajnos ezt nem lehet. A fesztivál magunknak volt fontos. A létrejötte szürreális körülmények között indult, hiszen egy fallabdázás után pihegtünk az öltözőben a volt kodolányis, már az országos médiában dolgozó barátaimmal, s elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne valamit csinálni, ami más, mint amivel eddig foglalkoztunk. Az embernek mindig új területeket kell felfedeznie, én ezt vallom. Az egyetlen olyan előnyünk nekünk, Fehérvárról elszármazott, az országos médiában dolgozó fiataloknak, hogy ismerünk olyan embereket, akiket érdemes összehozni a fehérváriak-kal. Ez a fesztivál látszólag nem akar ám sokat, és mégis a legtöbbet: csak beszélgetni. Hogy legyen időnk megkérdezni olyan dolgokat, amelyeket a képernyőn vagy az újságok hasábjain nem biztos, hogy lehet.

- Székesfehérvári születésű lévén sok emléke van innen, sőt, még a Fejér Megyei Hírlapnál is gyakornokoskodott. Hogyan került a kereskedelmi csatornához?

- 1995-1998. között voltam a Kodolányi János Főiskola hallgatója, ekkor, az első évben voltam a Hírlapnál. 1997-ben, még főiskolás voltam, amikor a Magyar Rádió szerződést ajánlott. A kötelező gyakorlat alkalmával választottam a Magyar Rádió krónikáját, mert azt mondta nekem valaki, ha meg akarsz tanulni beszélni, hírt, tudósítást, riportot írni, akkor a rádióba menj, mert a tévé sokkal felszínesebb dolog. A két kereskedelmi tévé 1997 őszén indult, ami elszippantotta a fiatalokat a rádióból. Az ekkor támadt űr idején kerültem én a rádióba, s pár hónap múlva már a mélyvízbe dobtak: elkezdtek dolgoztatni. Talán látták, hogy van ebben a srácban valami. Sokat tanultam, másoddiplomát szereztem politikai szakértő szakon, műveltem magam, hogy akár a Parlamentben is megálljam a helyem. Szépen lassan bejáratódtam. Azt vettem észre, hogy a krónikában vannak az anyagaim, s a nagy múltú 168 óra magazinba készítettem riportokat. Elkezdtek használni a szerkesztők, hiszen el lehetett küldeni a Parlamentbe, honvédségi gyakorlatra, tüntetésre, ide-oda. De egy dolgot soha nem felejtettem el: mérhetetlen alázat kell ehhez a szakmához. Ha nagy mellénnyel, kivagyisággal állsz hozzá, óriási pofont kaphatsz az élettől. Abban a közegben, amiben voltam, a kereskedelmi csatornák fekete bárányok voltak. Rájuk sütötték, hogy kommersz, gagyi, csak a nézettség és a szenzáció a lényeg. Nem is néztem nagyon őket, aztán mégis... Hívott Sváby András, s mivel épp akkor voltak problémáim a rádiónál, mentem. Ennek már hetedik éve.

- Mi a véleménye a bulvármédia térnyeréséről? Valóban erre éheznek az emberek vagy a bulvár generálja ezt az igényt?

- A bulvár világjelenség, nemcsak a médiában, hanem a politikában, a kultúrában, a sportban is. Hogyan adnak el például egy eseményt? A politikusok egy egyszerű sajtótájékoztatóval ma már nem tudnak bekerülni a hírekbe. Fel kell hajtaniuk a gatyájuk szárát, s be kell állniuk a Balatonba, hogy elmondhassák a véleményüket. Egy kulturális eseményt hogyan lehet eladni? Ha becsomagolják . A média inkább tükör. Nem mondom, hogy feltétlenül ez a közönség ízlése, de a média semmi mást nem csinál, mint megy a nézőközönség igénye után. Lehetne persze azzal védekezni, hogy ha mást adna a tévé, akkor talán néznének mást is az emberek. Igen ám, de a kereskedelmi tévében voltak kulturális műsorok is, Kepessel, Vámossal például. Elmondjam, hogy milyen nézettsége volt a műsornak? Hát nem döntöttek csúcsokat, hogy finoman fogalmazzak. A bulvár szitokszóvá vált, mégis van egy kulcsszó a médiában: az infotainment. Vagyis úgy informálunk, hogy közben szórakoztatunk. S tényleg ez a varázsszó.

- Önt mégsem kapta fel úgy a bulvár...

- Nem vagyok az a tipikus bulvárhős. Egy picit azért ezt tudatosan alakítom. Nem vagyok balhés srác, rendben van a magánéletem. Kicsit talán szükség van azokra az emberekre is a médiában, akik csak egyszerűen normálisak. Nincsenek hangos, szaftos sztorijaim, rendben van az életem. Van egy gyönyörű menyasz-szonyom, van egy gyerekünk, s a munkában is, azt hiszem, jól teljesítek. Kereknek érzem az életem, s félve súgom meg, de boldog ember vagyok. A bulvárt szerkesztők azt gondolják, ha valaki a tévében szerepel, az már sztár. De ugyan mitől lenne Azurák Csaba sztár? Maximum ismertebb, de sem jobb, sem rosszabb nem vagyok másnál. Egy percig sem hittem el, hogy azért, mert a tévében dolgozom, én már valakinél értékesebb ember vagyok. Nekem sokkal nagyobb a felelősségem, mint másoknak, hiszen többen figyelnek rám.

- A komolyabb, tényfeltáró riportoknak van foganatjuk, mi a véleménye?

- Rengeteg. Azért szeretem a munkám, mert például a Naplóra mindenki odafigyel. A politika épp úgy, mint a közélet valamennyi szereplője. Minden vasárnap kísérletet tesznek arra, hogy más kérdést tegyünk fel, mint amit szeretnénk. Komoly telefonok érkeznek, hogy biztosan ezt akarják megkérdezni? S mi mondjuk: biztos.

- Mennyire tudja befolyásolni a politika a kereskedelmi médiát?

- A politikusokkal, bármennyire is furcsán hangzik, munkaviszonyban állunk. Amennyire fontos vagyok neki én, hogy elmondhassa, amit akar, ő leg-alább annyira fontos nekem, hogy megszólaljon a műsoromban. Abba még egy újságíró sem bukott meg, ha tisztességes maradt. S én ehhez tartom magam.

- Az embernek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen. Ha szülinapomra és karácsonyra kérhetnék valamit, akkor időt kérnék, persze, de sajnos ezt nem lehet. A fesztivál magunknak volt fontos. A létrejötte szürreális körülmények között indult, hiszen egy fallabdázás után pihegtünk az öltözőben a volt kodolányis, már az országos médiában dolgozó barátaimmal, s elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne valamit csinálni, ami más, mint amivel eddig foglalkoztunk. Az embernek mindig új területeket kell felfedeznie, én ezt vallom. Az egyetlen olyan előnyünk nekünk, Fehérvárról elszármazott, az országos médiában dolgozó fiataloknak, hogy ismerünk olyan embereket, akiket érdemes összehozni a fehérváriak-kal. Ez a fesztivál látszólag nem akar ám sokat, és mégis a legtöbbet: csak beszélgetni. Hogy legyen időnk megkérdezni olyan dolgokat, amelyeket a képernyőn vagy az újságok hasábjain nem biztos, hogy lehet.

- Székesfehérvári születésű lévén sok emléke van innen, sőt, még a Fejér Megyei Hírlapnál is gyakornokoskodott. Hogyan került a kereskedelmi csatornához?

- 1995-1998. között voltam a Kodolányi János Főiskola hallgatója, ekkor, az első évben voltam a Hírlapnál. 1997-ben, még főiskolás voltam, amikor a Magyar Rádió szerződést ajánlott. A kötelező gyakorlat alkalmával választottam a Magyar Rádió krónikáját, mert azt mondta nekem valaki, ha meg akarsz tanulni beszélni, hírt, tudósítást, riportot írni, akkor a rádióba menj, mert a tévé sokkal felszínesebb dolog. A két kereskedelmi tévé 1997 őszén indult, ami elszippantotta a fiatalokat a rádióból. Az ekkor támadt űr idején kerültem én a rádióba, s pár hónap múlva már a mélyvízbe dobtak: elkezdtek dolgoztatni. Talán látták, hogy van ebben a srácban valami. Sokat tanultam, másoddiplomát szereztem politikai szakértő szakon, műveltem magam, hogy akár a Parlamentben is megálljam a helyem. Szépen lassan bejáratódtam. Azt vettem észre, hogy a krónikában vannak az anyagaim, s a nagy múltú 168 óra magazinba készítettem riportokat. Elkezdtek használni a szerkesztők, hiszen el lehetett küldeni a Parlamentbe, honvédségi gyakorlatra, tüntetésre, ide-oda. De egy dolgot soha nem felejtettem el: mérhetetlen alázat kell ehhez a szakmához. Ha nagy mellénnyel, kivagyisággal állsz hozzá, óriási pofont kaphatsz az élettől. Abban a közegben, amiben voltam, a kereskedelmi csatornák fekete bárányok voltak. Rájuk sütötték, hogy kommersz, gagyi, csak a nézettség és a szenzáció a lényeg. Nem is néztem nagyon őket, aztán mégis... Hívott Sváby András, s mivel épp akkor voltak problémáim a rádiónál, mentem. Ennek már hetedik éve.

- Mi a véleménye a bulvármédia térnyeréséről? Valóban erre éheznek az emberek vagy a bulvár generálja ezt az igényt?

- A bulvár világjelenség, nemcsak a médiában, hanem a politikában, a kultúrában, a sportban is. Hogyan adnak el például egy eseményt? A politikusok egy egyszerű sajtótájékoztatóval ma már nem tudnak bekerülni a hírekbe. Fel kell hajtaniuk a gatyájuk szárát, s be kell állniuk a Balatonba, hogy elmondhassák a véleményüket. Egy kulturális eseményt hogyan lehet eladni? Ha becsomagolják . A média inkább tükör. Nem mondom, hogy feltétlenül ez a közönség ízlése, de a média semmi mást nem csinál, mint megy a nézőközönség igénye után. Lehetne persze azzal védekezni, hogy ha mást adna a tévé, akkor talán néznének mást is az emberek. Igen ám, de a kereskedelmi tévében voltak kulturális műsorok is, Kepessel, Vámossal például. Elmondjam, hogy milyen nézettsége volt a műsornak? Hát nem döntöttek csúcsokat, hogy finoman fogalmazzak. A bulvár szitokszóvá vált, mégis van egy kulcsszó a médiában: az infotainment. Vagyis úgy informálunk, hogy közben szórakoztatunk. S tényleg ez a varázsszó.

- Önt mégsem kapta fel úgy a bulvár...

- Nem vagyok az a tipikus bulvárhős. Egy picit azért ezt tudatosan alakítom. Nem vagyok bal

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!