Hétvége

2007.05.12. 02:28

MÉA színfalak mögött

politika is beszivárgott a médiafesztiválra néhány beszélgetés erejéig. Akik a könnyed vonalat képviselő sztárok fellépései után unalmas frázisokra ...

Kovalcsik Katalin

politika is beszivárgott a médiafesztiválra néhány beszélgetés erejéig. Akik a könnyed vonalat képviselő sztárok fellépései után unalmas frázisokra számítottak, csalódhattak is. Alkotmányjogászként érkezett a pódiumra Kolláth György, majd humoristákat megszégyenítő előadásba kezdett. Soha kellemesebb csalódást... A főszereplőről hamar kiderült, amilyen gyorsan beszél, olyan gyorsan él, szívesen hívják hírműsorokba, hiszen közérthetően fogalmaz, s nem csak csokornyakkendőket, de idézeteket is gyűjt. Így került látóterébe a mondás, amely szerint a jó bíró elítéli, de nem gyűlöli azt, amit helytelenít . Nem titkolta, a hazai köz- és politikai életben ennek éppen ellenkezője zajlik. Politikai hovatartozását firtatva elárulta, bár elsősorban baloldali értékeket vall, szakmai tisztessége nem eladó.

A hazai jogrendszer bírálata sem áll távol tőle, érdekességként rámutatott, egyetlen ország alkotmányában sincs annyi helyesírási hiba, mint hazánkééban... A jogalkotás színvonalát gyalázatosan rossznak tartja, olyan bungee-jumpinghoz hasonlította, ahol menet közben derül ki, van-e kötél. A problémák jogias álruhát öltenek, minőségi jogalkotásra lenne szükség, de csak pótcselekvés van. Úgy érzi, az Alkotmánybíróság kezdi meg- találni legitimitását, a gondok zömét politikai hangulatkeltésnek tartja. A móri ügyet az igazságszolgáltatás nagy buktájának nevezte, ahol mindenki hibázott egy kicsit, ahol mindenki arra állt be , hogy nem lehetett más a tettes.

A fesztiválon más alkalommal is sikerült komolyabb vizekre evezni: a politika és média berkeit is megjárta Borókai Gábor, az Orbán-kormány volt szóvivője, aki a politikai trükkökről, kormányülések kulisszatitkairól vallott, de a jelent is értékelte. A közbizalom szerinte mélyponton van, a politika bulvárosodásának jelenségét világméretűnek tartja. Szavaiból kiderült, a politika azokat a csatornákat használja, amelyekkel a legtöbb embert elérheti, a fogyasztói társadalom része, így aszerint is működik.

Kormányszóvivői munkája kapcsán elárulta, azért volt könnyű dolga, mert a párt jól megfogható üzenettel rendelkezett, létezett egy vízió, a polgári világ , s annak felismerhető elemei voltak, nem kellett minden nap mást mondani. Azért hozzátette: az idő persze mindent megszépít...

Ha női politikai műsorvezetőt kellene mutatni, nagy eséllyel esne a választás a Magyar Televízió munkatársára, Krizsó Szilviára. A fesztivál vendége az idegenforgalom és pénzügy területén ténykedett, valójában mindig színésznő szeretett volna lenni, exibicionizmusa kiéléséhez végül rátalált a képernyőre, miután 1998-ban megnyerte a televízió Riporter kerestetik versenyét. A női politikai újságíró szerinte azért ritka, mert kevesen olyan mazochisták, mint például ő. Törekszik rá, hogy aki leül vele szemben, elfogadja, jöjjön bármely politikai oldalról.

Úgy érzi, az utóbbi időben beszorult a stúdióba, keveset jár terepre , igaz, csak mellékállásban riporter, főállásban anya. Elárulta, munka után általában gyermekével csíp-csíp csókázik , és bizony gyakran ebben több tartalom van, mint amit a politikusok kínálnak - tette még hoz- zá egy félmosoly kíséretében. A

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik