Hétvége

2007.01.20. 03:29

Másként szól a gitár

Márai mondta, hogy az ellenséget, a végzetet mi engedjük be az ajtón. Tulajdonképpen még be is tuszkoljuk. Magunk vagyunk önmagunk ellenségei. A hatvanéves Tolcsvay Béla hisz a lelkiismeret forradalmában. Abban, hogy a káosz egy új rend előtti állapot.

J. Mező Éva

- Az egyik dalszövegemben így fogalmaztam meg: szerelem tüzéből születve a világ ezen tájára a lelkem testet talált. Édesanyám elmondása szerint ez egy nagyon hideg nap volt, a kórháznak ablakai sem voltak, hiszen a háború utáni időszak első évében járunk. Anyám és apám a világ két távoli pontjáról elindulva találkoztak, édesapám az erdélyi Hunyad vármegye Hátszeg nevű falujában született, édesanyám pedig Fertőszentmiklóson. Budapesten, a budai Várban az ostrom alatt ismerték meg egymást. Apám a Szent György-szobor melletti forráshoz ment vízért, amikor repeszt kapott, anyám pedig vöröskeresztes nővérként ápolta. Azt gondolom, talán azért is van bennem születésemtől fogva a békétlenségtől való menekülés, mert amikor én fogantam, még potyogtak a bombák, viszont amikor megszülettem, már béke volt, és ők nagyon örültek a békének.

- Viszont a gyermekkorod az ötvenes évekre esett, az pedig egyáltalán nem mondható békésnek!

- A gyermekkor minden körülmények között jó, függetlenül attól, hogy milyen földrajzi egységre, milyen időszakra esik. A gyerek csodának éli meg a világot. Mi is mindennel tudtunk játszani, és mindenből játékot csinálni. Állandóan csapatoztunk. Nem voltak milliót érő játékaink, talán tízéves koromban kaptam először új cipőt, de ez nem volt fontos. Fantasztikus grundjaink voltak a romos várban és csapatunk, ahol a hűség volt a legnagyobb erény, az árulás a legnagyobb bűn. Aki ezt megszegte, azt kiközösítettük. Mindenkiről tudtuk, kiben bízhatunk és kiben nem. Bejártuk a vár minden zugát, a Kapisztrán téri templom kriptáiban bujkáltunk, a vár alatti barlangrendszerben fegyvereket találtunk, kövekből bunkereket építettünk. Állványokon felmásztunk a Mátyás-templom tornyába, majd a keskeny párkányon tovább a legfelső koronáig. Ott galambfészkekből tojást szedtünk, napoztunk, csodálatos volt onnan látni a világot.

- Említetted, tudtátok, kiben bízhattok és kiben nem, vagyis a történelem mégis megérintett benneteket.

- A szüleim mindig szóltak, hogy amiről most beszélünk, arról máshol nem szabad. Nem mondhattam el például az iskolában, hogy templomba járunk. Ebben a kettősségben nyiladozott az értelmem. Láttam a grófot, aki trógerolt, az iskolában az tanított, aki olvasni is alig tudott, de ez az erről ne beszélj! idővel úgy belém ivódott, hogy a hatvanas években ez segített virágnyelven többértelmű kifejezésekkel kimondani dalszövegekben azt, amit akkor nem volt szabad.

- El tudja egy gyerek fogadni azt, hogy így működik a világ?

- Inkább éreztük, mint értettük a dolgokat. Részesei voltunk eseményeknek, amelyekről fogalmunk sem volt, hogy mi az. Vasárnaponként a Mátyás-templomba jártam diákmisére, ministráltam is olykor Lali barátommal, akinek szülei az amerikai katonai attasé lakásának gondnokai voltak. Mise után Lalinak minden alkalommal be kellett mennie a sekrestyébe egy kis csomagérért, és csak később jöttem rá, amikor már törté-nelmi tanulmányaim segítettek összerakni az eseményeket, hogy akkor mi szállítottuk Mindszenthy bíborosnak a szentelt ostyát, amivel a nagykövetségen misézett.

- Az teljesen egyértelmű volt, hogy testvéreddel, Lászlóval zenekart alakítasz?

0ÓÓ0ÓÓÓ- Azt találtam meg, mert az okokra és okozatokra derült fény. Keresésem közben pedig kinyílt számomra egy még csodálatosabb világ. A gyökereket találtam meg, az ősiséget, az ősi hitet. Az új a régen tudott valóságot és igazságot mindig eltörli, elfeledteti. A hódító elégeti a könyvtárakat, összetöri a szobrokat, majd a saját érdekeit szolgáló jelképeket helyezi előtérbe. A mostani egy nagyon furcsa kor, amiben élünk. A régiek mintha többet tudtak volna a világról, mert szervesebben fonódtak össze a természettel, és tudták, hogy abban a közegben, hol a helyük. Mi mindig újon törjük a fejünket, és elfeledjük, hogy minden szót újra ki kell mondani - írta Váci Mihály -, mert vannak, akik még a régit sem hallották. Ezért lettem én énekmondó, mert fontos üzenete van annak a szónak is, ami dalaimat köti össze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!