Hétvége

2006.11.25. 03:23

A titkokat csak a holtak tudják

Az egykori koronázó bazilika kerengőjének udvarán júniustól 140 középkori sírt tárt fel Biczó Piroska régész, az ásatások vezetője. A 12. században kialakított temetőben mintegy 8-10 sírhelyet háborítatlan állapotban találtak meg, ezek kőlapokkal voltak bélelve és befedve, azonban bennük csontokon és rézcsaton kívül mást nem leltek.

Tihanyi Tamás

Közel fél évezreden át - a török hódoltságig (1453) - itt koronázták királyainkat, s legtöbbjüket itt is temették el családtagjaikkal együtt. Ilyen uralkodónk volt I. (Szent) István, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, II. László, II. Géza, IV. István, III. Béla, III. László, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, Habsburg Albert, Hunyadi Mátyás, II. (Jagello) Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János.

Itt nyugvó első szentjeink - mint például István fia, Imre herceg (1083) - sírjához tízezrek zarándokoltak. Mivel többnyire a bazilika káptalanja látta el a kancelláriai teendőket is, a koronán, s a felségjelvényeken, ereklyéken kívül itt őrizték az ország törvénykönyveit, s levéltárát. A bazilikában volt a magyar királyságot jelképező trónus, amelyről Fehérvár (Alba Civitas) neve Székesfehérvárra (Alba Regia) változott, helyszínét adva az évenkénti törvénylátó napoknak, azaz országgyűléseknek, ünnepeknek, királyi esküvőknek.

A magyar múlt e kimagasló értékéből csak romok maradtak ránk, de régész generációk közel másfél évszázados kutatómunkája eredményeképpen az egykori bazilikáról részleteiben még sokáig pontosításra váró, de hiteles képet tudunk alkotni. Érdy János 1848-ban, Henszlmann Imre 1862-ben, 1874-ben, illetve 1882-ben, Lux Kálmán és Marosi Arnold 1936 és 1937 között, Kralovánszky Alán 1965 és 1993 között dolgozott itt, a napjainkban történő ásatások pedig Biczó Piroska irányítása mellett folynak.

A bazilika a történelmi városmag legmélyebben fekvő részén, a korai vár s a város piacterének szomszédságában épült fel. Nem tekinthető Székesfehérvár legkorábbi keresztény templomának, hiszen a mai püspöki székesegyház dombján, a Géza által építtetett vár középpontjában már a 10. század végén állt egy négykarélyos kőtemplom.

A bazilika Szent István közel negyven esztendős uralma alatt több szakaszban, folyamatosan épült. Későbbi királyaink kötelességüknek érezték, hogy bizonyos bővítésekkel, átépítésekkel maguk is hozzájáruljanak az épület fényének emeléséhez, ezek közül a legkiemelkedőbbek a 12. századi, az Anjou- és Hunyadi Mátyás-kori építkezések. Az épületegyüttes magva itáliai mintákat követő, háromhajós, eredetileg nyitott fedélszékű templom volt. Hossza 55 és 78 méter, szélessége 30 méter, magassága 50-55 méteres lehetett. Főhajóját keletről félköríves apsis, a mellékhajókat egy-egy toronyszerű, szögletes helyiség - amely lehetett sekrestye is - zárta le. A hajókat ívesen boltozott, árkádos nyílású falak választották el egymástól. Itt állt a trónus és a kanonokok számára kórusrekesztővel elválasztott tér. Szent István sírhelye nyugatabbra, a templom középtengelyében volt, ezt a szentté avatás alkalmával díszes kriptává építették. Kiemelkedő művészeti emlék a Szent Istvánnak, esetleg Szent Imrének tulajdonítható kőszarkofág, amelyet 1803-ban találtak meg a romok eltakarításakor. A mészkő sírláda eredetileg római kori szarkofág volt. A templomhoz nyugatról csarnok csatlakozott, északról préposti palota, délről a kanonoki kolostor épült hozzá.

A Nagyboldogasszony-bazilikának, mint királyi temetkezőhelynek a jelentősége Könyves Kálmán (1095-1116) uralkodását követően növekedett meg. Ennek megfelelően a 12-13. században újabb nagyarányú építkezésekre került sor, átboltozták a mellékhajókat, akkor építették a szószéket is.

Az utolsó nagy építtető, Hunyadi Mátyás (1458-1490) a bazilika keleti oldalához új épületet csatolt, tulajdon sírhelyét. Ennek megépítése érdekében bontatta el az itt húzódó városfalat, aztán 1490-ben éppen ez a vissza nem falazott szakasz tette lehetővé az osztrák Miksa herceg zsoldosainak a városba való betörést és a bazilika felprédálását. Mátyás idejében készült el Kálmáncsehi Domokos prépost Szent Anna-kápolnája. Az elkövetkezendő időszak a középkori magyar állam gyors hanyatlását hozta, s már nem tette tovább lehetővé királyainknak a Nagyboldogasszony-bazilika ismételt bővítését és szépítését.

Rendkívüli királyi kegyként egyes főúri családok is engedélyt kaptak arra, hogy itt temetkezzenek. Közülük Ozorai Pipo (Filippo Scolari) temesi főispán komolyabb építési munkálatokra is vállalkozott, mások révén a bazilika emléke jobbára sírkövekkel gyarapodott. Rajtuk kívül valószínűleg számos, itteni tisztségviselése idején elhunyt prépost és kanonok is itt nyert végső nyughelyet.

A bazilika pusztulásának az 1490. évi dúlás csupán előjátéka volt; 1543-ban a törökök szinte teljesen kifosztották, de megtette ezt korábban a német is. Véglegesen a város 1601. évi ostromának esett áldozatul, amikor a lőporraktárként használt templom tornya felrobbant. A Nagyboldogasszony-bazilika szomorú végének legkatasztrofálisabb pillanatáról így szólt egy helyszíni jelentés, amit G. M. Isolano ezredes örökített meg az utókornak: a város bevétele után felrobbant a puskapor a nagy templomban, amely nagyrészt összeomlott. Romjai a 145 éves török uralom végén még álltak.

Amikor 1688. május 19-én Fehérvár végleg felszabadult a török uralom alól, még megvoltak a híres basilica grandis falai. Barnabeisz János Bódog prépost és a városi tanács szerették volna elérni a templom helyreállítását, de kéréseik Bécsben nem találtak meghallgatásra. Pedig volt még egy olyan ép rész is - Nagy Lajos sírkápolnája - ahol még egy évszázadon át miséket tudtak tartani. Ezt követően rövid ideig élelmiszerraktár volt, majd a Habsburg uralkodók, a helyi hatóságok és a püspökség érdektelensége folytán maradványai 1800 körül, a püspöki palota felépülésével enyésztek el teljesen. A város építkező polgárai a leomlott falak köveit felhasználták. Sok helyen az alapzat köveit is kiszedték, a csákányok kíméletlenül szétzúzták a sírboltok, kripták, sírok és csontvázak sokaságát. A rombolást az 1839. évi csatornázási munka tette teljessé.

Nyolc éve volt 150 esztendeje annak, hogy egy építkezés során napvilágra kerültek III. Bélának (1173-1196) és feleségének, Antiochiai Annának földi maradványai. A meglelt csontvázak és drágaságok fehérvári kiállítás után egy ideig a Nemzeti Múzeumba, majd a Mátyás-templomba kerültek. A bazilikában eltemetett 15 király és 20 királyi családtag közül csupán ennek a házaspárnak a nyugvóhelyét találták meg háborítatlanul.

Az eredeti márványkoporsók azonban nem kerültek ebbe a kriptába, 1938-ban ezeket megkapta Székesfehérvár Szent István király szarkofágjával együtt. Nagyon sokan Fehérváron ma is támogatják azt a javaslatot, hogy a földi maradványokat a Mátyás-templomból hozzák vissza az emlékhely területére, hiszen Béla ezt a várost jelölte meg végső nyughelyeként.

Az állami figyelmet az 1938-as millenniumi év fordította először a romterületre, s ennek eredményeként kerülhetett sor a romkert évtizedekig ismert formájának kialakítására. Ekkor készült el a romterületet körítő építmény, amelyet Lux Géza tervezett lombard-román stílusban, a Szent István szarkofág elhelyezésére pedig nyitott mauzóleumot épített. A romkert lett a történelmi jelentőségű, középkori eredetű városmag igazi súlypontja.

Már a millenniumi évet megelőzően, 1936 áprilisától novemberig folytak embertani feltárások: augusztusban igen sok csontváz került elő, egy királyinak vélt kriptából egyszerre huszonnyolc középkorban élt emberé. Miután nem lehetett a maradványok hovatartozását megállapítani, 1938 nyarán nyolcvanhárom ládában visszatemették őket, és a feltételezett királyi csontokat tartalmazó tizenhét ládát középre tették.

Az ünnepélyes avatásra - több ezer ember jelenlétében - 1938. augusztus 18-án került sor, történtek azonban hibák... Évtizedekkel később derült csak ki, hogy a magas talajvíz és a nem megfelelő csomagolás következtében olyan sérülések érték a királyi csontokat, amelyek megakadályozták azt, hogy az eltemetett személyek maradványait később megbízhatóan azonosíthassák az antropológusok.

Amikor több mint fél évszázaddal később, 1984-ben a szakértő bizottság felnyittatta az üreget kereszttel ellátott nagy kőfedelet, megdöbbentő látvány fogadta őket: 120 centiméteres szennyes vízben beszakadt ládák, összetört és keveredett csontok zűrzavara tárult a szemük elé.

A kövek - az árkádsor alatt és a szabad területen egyaránt - felszínre kerülésük után pusztulni kezdtek, amely folyamatot csak gyorsította a második világháborús bombázás, majd az új hatalom teljes érdektelensége.

Az áttörést a nyolcvanas évek hozta meg, amikor kormányhatározat született a teljes feltárásról és bemutatásról. A munkálatokat folyamatosan végzik, a nyáron a kolostor kerengője került sorra.

- A középkorban a templom alapítóját az építmény középső részén, vagy a szentélyben temették el - mondta Fülöp Gyula régész, a Nemzeti Emlékhely Alapítvány kuratóriumának alelnöke. - A családtagok földi maradványai e hely közelébe, a módosabb polgárok pedig a déli oldalhajóba kerültek. Amikor már nem maradt hely, a további temetésekre a templom kolostorának kerengőjében került sor. A kolostort valamikor XIV. században adták fel, mert nem volt rá tovább szükség. Az épület a prépostsághoz tartozott, ott kanonokok és más egyházi személyek éltek.

A kerengőben júniustól mostanáig 140 középkori sírt tárt fel Biczó Piroska régész, az ásatások vezetője. A 12. században kialakított temetőben 8-10 sírhelyet háborítatlan állapotban találtak meg, ezek kőlapokkal voltak bélelve és befedve, azonban bennük csontokon és néhány rézcsaton kívül mást nem leltek.

- Megtaláltuk a bazilika kerengőjének a folyosóját, a falak mellmagasságig megmaradtak - mondta el Biczó Piroska. - Csak ott nem teljes a feltárás, ahol nem történt meg a közművek, a szennyvízcsatorna kiváltása. Oda csak tehetős polgárok temetkezhettek a 12. századtól 250-300 éven át. Ezért fizetniük kellett a prépostságnak, a bevételre pedig szükség volt, így idővel feltöltötték a területet, egymásra kerültek a sírok, és emiatt később az egész kerengőt át kellett építeni.

A földi maradványok között vannak gyerekek, asszonyok csontjai is. Ezeket idővel - ennek anyagi követelményei vannak - antropológiai vizsgálatnak vetik alá. Az elhunytak nevét könyvbe vezették, mert a temető fenntartójának el kellett számolnia a bevételekkel, ám ilyen írásos emlék nem maradt fenn.

A Nemzeti Emlékhely kialakításával kapcsolatos elképzelésekről az elmúlt évben szakmai konszenzus született. Ennek értelmében igyekeznek értelmezhetővé tenni a látogatók számára az egykori bazilika kőelemeit, s ezzel párhuzamosan - védőtető helyett - konzerválással, s más módokon is meg kell óvni a szent romokat a pusztulástól.

Tavaly 30 millió fort állt a munkálatok rendelkezésére, 2006-ban 150 millió jutott a költségvetésből az emlékhely céljaira, ebből 60 milliót jövőre utalnak át. Az egykori földhivatal épületében lesz a bazilikatörténeti múzeum, s ha a parlament 100 millió forintot megszavaz, akkor 2008-ra, 2009-re az átadás megtörténhet. A régészeti anyag a bemutatáshoz készen áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!