L. Simon László

2017.10.19. 08:30

Bizottsági alelnökké választották a képviselőt

Melyek a legfontosabb kérdések? – kérdeztük a mezőgazdasági bizottság most megválasztott alelnökétől.

B. Kiss László

L. Simon László

Forrás: FMH-archív

L. Simon László Fejér megyei országgyűlési képviselőt az Országgyűlés tegnapi ülésén megválasztották a Mezőgazdasági Bizottság alelnökének. „A magyar kultúra ügye mellett a mezőgazdaság is közel áll a szívemhez, különösen a kertészet-szőlészet” – nyilatkozta megválasztása kapcsán a honatya. L. Simon László lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy komoly szakpolitikai tétje van a küszöbön álló agrárkamarai választásoknak. Az agrárkamara évente több mint 10 milliárd forinttal gazdálkodik, a tagság pedig valamennyi gazdálkodó számára kötelező.

L. Simon László
Forrás: FMH-archív

A választáson való részvétel a legitimáció miatt fontos lesz Fejérben is, ahol ugyan csak a Magosz állított listát. Éppen ezért mindenkit buzdít a részvételre – fogalmazott a képviselő, aki ugyancsak fontos kérdésnek tekinti, hogy miként hasznosulnak a vidékfejlesztési források. Annál is inkább, mert még nincs lekötve minden pénz. Stratégiai kérdés az ország édesvíz kincsének felhasználása, illetve az öntözés is, ami még mindig megoldandó feladat. Fejérben itt van a Duna, a lehetőség tehát adott, jelentősen növelnünk kellene az öntözhető területek nagyságát – mondta L. Simon László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában