Videoton

2017.09.22. 20:14

Egységben az erő – Lazovics és Nego nem játszhat, de így is győzni akarnak

SZÉKESFEHÉRVÁR 98. alkalommal csap össze a Videoton FC és a Budapest Honvéd FC szombaton 20.30 órakor, Felcsúton.

Ferencz Balázs

Juhász Roland (fehérben) és Davide Lanzafame minden bizonnyal nagy csatát vív majd

Fotó: Kricskovics Antal

Az eddigi 97 randevún a kispestiek örülhettek többször, 46 Honvéd-siker született, 17 döntetlen mellett a fehérváriak 34 győzelmet arattak. 138-106 a gólkülönbség a fővárosiak javára, a két együttes találkozóin átlagban 2,5 találat esett. Ezek a puszta tények, no meg az, hogy a tabellát kilenc forduló után a Videoton vezeti, a Honvéd a harmadik. Az sem elhanyagolandó kulcsmomentum a mérkőző felek közeli múltjában, hogy a 2016-17-es idény utolsó meccsén a Honvéd 1-0-ra nyert, s elhappolta a bajnoki címet a Vidi elől. Valamelyest vissza lehet vágni, hiszen a végelszámolásnál minden bizonnyal a most begyűjthető pontok is számítanak majd. Az ősz rangadója lesz.

- Nehéz mérkőzésre számítok egy jó csapat ellen, amelynek megvan a saját, specifikus játékstílusa – tekintett előre Marko Nikolics, a Videoton FC vezetőedzője. – Ahhoz még nagyon korán van, hogy a pontkülönbségeket számolgassuk. Nem az számít, hogy most mennyi előnyünk van, az a lényeg, hogy még fejlődnünk kell. Elégedett vagyok a szezon kezdetével, de tudunk még jobb teljesítményt nyújtani, szerintem akár meccsről-meccsre is jobban játszunk majd. Koncentrálnunk kell a Honvéd ellen, biztos vagyok benne, hogy minden játékos motiváltan várja a mérkőzést, így jó eredményt várok tőlük.

Juhász Roland (fehérben) és Davide Lanzafame minden bizonnyal nagy csatát vív majd
Fotós: Kricskovics Antal

A házi gólfelelős, Danko Lazovics, valamint a francia szélső, Loic Nego is eltiltását tölti a Honvéd elleni derbin.

- Ez nem egyéni sport, ez nem tenisz, itt egy egész csapat játszik. Fontos labdarúgók hiányoznak majd, de a többiek is fontosak, és ha egységesen lépünk fel a Honvéd ellen, nem érezzük majd annak a hiányát, hogy két jó játékos nem lehet a pályán – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában