foci

2017.10.21. 17:35

Végig dominált a Videoton FC, de csak a hajrában talált be a Puskás kapujába

Az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 13. fordulójában kétgólos győzelmet aratott a Videoton FC a Puskás Akadémia FC ellen.

Ferencz Balázs

Családias hangulat uralkodott az MTK arénájában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban két Fejér megyei alakulat összecsapására szállingóztak a fehérvári és a felcsúti drukkerek. A lelátói nihil átragadt a pályán ténykedőkre is, nem volt egetverő a színvonal az első félidőben.

A 8. percben Hadzic szabadrúgása tornáztatta meg Hegedűs kapust, a jobb sarok felé tartó labdát vetődve tolta ki a hálóőr. A 12. percben aztán rezdült a háló, de Kassai nem adta meg: Lazovics szabadrúgása nyomán Stopira lesről talált a kapuba. Továbbra is fölényben futballozott a Videoton, Hadzic szépen játszotta magát tisztára a tizenhatos előtt, de lövését csemegeként gyűjtötte be Hegedűs.

A 19. percben Géresi a bal oldalon futó akció finisében remekül ívelt balról a kapu elé, Lazovics bólintott 8 méterről, de éppen a jól helyezkedő Hegedűs kezébe. A 25. percben Knezevic tekert középre egy szabadrúgást, megpattant egy fehérvári védőn, Kovácsik alatt pedig szögletre hullt a labda. Miután Perosevic rátartott a menteni igyekvő Varga lábára, le kellett cserélni a fehérvári középpályást, ráadsául hordágyon vitték ki a stadionból. A 43. percben Stopira húzott el a bal oldalon, jól adott középre, ahonnan Géresi 8 méterről fejelt a kapu fölé.

 

A szünet után is a Videoton dominált. Fiola adott középre jobbról, Henty fején tovább csúszott a labda, Lazovics azonban bólintott 10 méterről, Hegedűs bravúrral védett. Az 52. percben Stopira balról ívelt középre, Juhász Roland fejelt szép mozdulattal a jobb sarok felé, Hegedűs vetődve hárított. A 68. minutumban Anel Hadzic nézhette meg magának a kaput mintegy 11 méterről, de a bal kapufa mellé helyezett. Az egyébként sok átadási hibával futballozó Videoton fölényét a Puskás kontrákkal próbálta megtörni. A 72. percben Prosser Kovácsikba lőtte a labdát.

A hajrához érve a szurkolók hangja felerősödött, de inkább a keserűség szakadt ki belőlük, mert a pályán nem történt igazán pulzusemelő megmozdulás. A vége előtt nem sokkal Stopira 18 méterről tüzelt, Hegedűs tolta szögletre. A sarokrúgás után aztán Juhász Roland döntötte el a meccset, 9 méterről fejelt a hálóba, 1-0. A 90. percben Suljic jobbról centerezett, Ezekiel Henty pedig kapásból lőtt a Puskás kapujába, 2-0.

 

JEGYZŐKÖNYV

Videoton FC-Puskás Akadémia FC 2-0 (0-0)

Budapest, Új Hidekuti Nándor Stadion, 1100 néző. V.: Kassai (Varga, Szécsényi)

Videoton FC: Kovácsik – Fiola (Nego, 79.), Vinícius, Juhász, Stopira – Pátkai, Varga J. (Suljic, 34.), Hadzic – Henty, Lazovics, Géresi (Scsepovics, 63.).

Vezetőedző: Marko Nikolics.

Puskás Akadémia FC: Hegedűs L. – Poór, Heris, Vanczák, Balogh B. – Bacelic-Grgic (Márkvárt, 59.), Mevongou – Latifi (Molnár G., 59.), Perosevic (Prosser, 69.), Szakály P. – Knezevic.

Vezetőedző: Pintér Attila.

Gól: Juhász (88.), Henty (90.)

Sárga lap: Vinícius (50.), Fiola (50.), Henty (84.) illetve Perosevic (29.), Balogh B. (56.), Mevongou (90.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában