parázs hangulat uralkodott

2018.03.17. 21:43

Vereséget szenvedett a hajrában a PAFC

Nagy taktikai csata jellemezte az OTP Bank Liga 23. fordulójának záró összecsapását, melyen a Puskás Akadémia FC nehéz talajú pályán, szakadó hóesésben az utolsó percekben kapott ki a Ferencvárostól.

Káldor András

A felcsúti Ezekiel Henty (sárga-fehér) vezető gól lőtt, majd kiállította őt a játékvezető

Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

A 25. percben Ezekiel Henty óriási sprintet tett meg a Puskás Akadémia FC kispadjáig, majd nemes egyszerűséggel mestere, Pintér Attila nyakába ugrott. Persze ezt korántsem ok nélkül tette a PAFC nigériai támadója, mivel ezt megelőzően néhány másodperccel megszerezte csapatának az első találatát a Groupama Arénában.

Történt ugyanis, hogy Marcos Pedroso szerelési kísérlete után pattant elé a labda, és 17 méterről laposan, a kapufa segítségével vette be a kissé kint álló Dibusz Dénes kapuját. 0-1. Pedig addig igazán nem a felcsútiakról szólt a találkozó, jobbára beszorította őket a Fradi saját térfelükre, és komoly védőfalat húztak Hegedűs Lajos kapuja elé, ezzel is megakadályozva a zöld-fehér próbálkozásokat. A folytatásban egyre parázsabb lett a hangulat, több kemény belépőt, valamint egyre nagyobb ferencvárosi nyomást lehetőségeket, és láthattunk. Aztán a percben megfogyatkoztak a vendéglátók, Joseph Paintsil Zsidai Lászlóval szemben elkövetett buta szabálytalansága után megkapta a második sárga lapját. Az emberhátrány ellenére nem tartott sokáig a vendégvezetés, mert a 41. percben elméláztak a vendégvédők, és Varga Roland jobboldali szögletét Miha Blazic megcsúsztatta, ezt a válogatott keretbe frissen meghívott Otigba Kenneth emelte 11 méterről a bal felső sarokba. 1-1.

A szünet, ha lehet még nehezebb dolga lett Pintér Ádám játékvezetőnek. Addig is gyűrték egymást a felek, és ezeknek a párharcoknak a skálája rendkívül szélesnek bizonyult. Kétségtelenül csattogtak a bokák, volt itt alattomosnak tűnő taposástól az apró tüskéig minden. Ahhoz képest, hogy a PAFC a tabellán nem a felső régióban helyezkedik el alaposan megnehezítette a Fradi dolgát. Az azonban egyáltalán nem látszott, hogy egy játékossal több volt a vendégek oldalán, bár ez az előny a 81. percben kiegyenlítődött Henty butasága után. A PAFC csatára Dibuszt rántotta le a labda kidobása közben, Paintsilhez hasonlóan ő is megkapta a második sárga lapját, és így előbb juthatott meleg vízhez, mint társai. Thomas Doll pillanatok alatt átszervezte csapatát, behozta Böde Dániel mellé Lovrencsics Balázst, és két vérbeli csatárral rohamozta Hegedűs kapuját. A hálóőr a 90. percig bírta, ekkor tehetetlen volt, Lovrencsics Gergő bal oldali szöglete után az ötösről Blazic a bal belsőbe fejelt. 2-1. És ezzel még nem volt vége! A 93. percben egy közvetett szabadrúgást Böde úgy lőtt kapura méterről, hogy Josip Knezevicet érintve jutott a bal sarokba a labda. 3-1.

A felcsúti Ezekiel Henty (sárga-fehér) vezető gól lőtt, majd kiállította őt a játékvezető
Fotós: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

 

Ferencváros TC-Puskás Akadémia FC 3-1 (1-1)

Groupama Aréna, 8411 néző

Vezette: Pintér Á. (Berettyán, Lémon)

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Leandro, Pedroso – Blazic, Gorriarán (71. Nagy D.) – Varga R. (46. Szpirovszki), Paintsil, Moutari (85. Lovrencsics B.) – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll

PAFC: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Zsidai (52. Mevoungou) – Molnár G. (63. Perosevic), Knezevic, Radó (79. Latifi) – Henty. Vezetőedző: Pintér Attila

Gól: Otigba (41.), Blazic (90.), Böde (93.) illetve Henty (25.)

Kiállítva: Paintsil (37.), illetve Henty (81.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában