Építkezés

2017.09.21. 15:00

Három szék már a helyén a Sóstói Stadionban

SZÉKESFEHÉRVÁR Az egyik oldalon bontanak, a másikon építenek. Újra nagyüzemben dolgoznak az építőmunkások a Sóstói Stadionnál. 2018 nyarára elkészül az új aréna.

Ferencz Balázs

Az utóbbi napok esőzése sártengerré változtatta az építési területet. A munkálatok azonban így sem állnak le, a Csíkvári út mellett, a Sóstói Stadionnak jövő év nyarára már állnia kell.

A 2005-ben átadott főépületet – a statikai kockázat miatt – munkagépek bontják, a hét végére teljesen eltűnik a létesítmény korábbi fejegysége, amely az öltözőket, irodákat, kiszolgáló helyiségeket foglalta magában. A korábbi főépület alapjai megfelelőek, kisebb erősítés szükségeltetik csak, s hamarosan kezdődhet az újraépítés. Ha elkészül, szinte teljesen összeér majd a már álló, előregyártott betonelemekből felépített lelátókaréjokkal, vagyis igazi arénahangulat uralkodhat majd a Videoton hazai mérkőzésein. A 23 soros lelátók csúcsára már felkerültek a tetőelemek, sőt a burkolati héjazatot most illesztik fel a szakemberek. Az új Sóstói Stadion mintegy 14 500 ülőhellyel rendelkezik majd, ezekből három széket már felszereltek a hosszanti tribünre. A lelátók alatt már kialakították a mosdókat és a büféket is, ezek vezetékezését is elkezdték.

 

A stadion külső homlokzatát fémháló adja majd, azonban még nem véglegesítették, hogy a díszítő- és takarófunkcióval is bíró vasrácsok közül melyik mintázatú kerül fel. Az eredeti ütemezés szerint szeptember 30-ig kellett volna telepíteni a pálya füvét, azonban talán még jobb is, hogy elhúzódik az építkezés, így tavasszal lehet lerakni a gyepszőnyeget. Az új Sóstói Stadion 2018 júliusára készül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában