Puskás Akadémia FC

2017.09.24. 21:35

Megszakadt a felcsúti gárda öt mérkőzésből álló veretlenségi sorozata

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában az utóbbi meccseken egyaránt szárnyaló DVSC fogadta a Puskás Akadémia FC csapatát. A végén a vendéglátók örülhettek.

Káldor András

Prosser Dániel (PAFC, kék) Ferenczi János szorításában

Forrás: dvsc.hu

DVSC-Puskás Akadémia 3-0 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3241 néző. Vezette: Erdős József (Király, Garai)

DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Jovanovic (Csősz, 92.), Tőzsér, Varga K. (Tisza, 90.) – Könyves, Tabakovic (Takács T., 78.). Vezetőedző: Herczeg András

Puskás AFC: Hegedűs L. – Osváth, Heris, Vanczák, Balogh B. – Mevongou, Márkvárt (Molnár G., 84.) – Latifi (Szécsi, 74.), Prosser (Zsidai, 66.), Knezevic – U. Diallo. Vezetőedző: Pintér Attila

Gól: Varga K., Könyves Tőzsér

Sárga lap: Osváth, Varga K., illetve U. Diallo

Prosser Dániel (PAFC, kék) Ferenczi János szorításában
Forrás: dvsc.hu

A bajnokság jelenleg két legjobb formában lévő csapata találkozott egymással, ráadásul mindkét gárda mögött hosszú veretlenségi sorozat állt a kezdő sípszó előtt.

Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattak a szurkolók, és talán már a többség a szünetben elfogyasztásra váró sörre, vagy teára gondolt, amikor a 44. percben Bódi Ádám passzolt ki a 16-os sarkára Varga Kevinhez, aki bal lábbal védhetetlen labdát ragasztott a bal alsó sarokba. 1-0. A pihenő után mindkét gárda előtt több lehetőség is adódott, de ezekből a vendéglátók értek el találatokat. Előbb a jó formában futballozó Könyves Norbert, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után a kapu bal oldalába vágott egy lepattanó labdát. 2-0. Majd a 87. percben Tőzsér Dániel 27 méteres, ballal elvégzett szabadrúgása vágódott védhetetlenül a jobb felső sarokba. 3-0.

- Jól kezdtük a meccset, amit terveztünk, sikerült megvalósítanunk. Egyik csapatnak sem volt az első félidőben sok lehetősége, de ha jobb döntést hozunk, mi szerezhettük volna meg a vezetést. Nem panaszkodhatok a játékosaimra. A második félidőben felvállaltuk a nyíltabb játékot, de nem ezért lett 3-0, hiszen pontrúgásokból kaptuk a gólokat. – értékelt Pintér Attila, a PAFC vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában