meglepő vereség

2018.05.19. 19:44

A Mezőkövesd mindhárom pontot elvitte a Pancho Arénából

Az első félidei remek teljesítményüknek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak a matyóföldiek a Puskás otthonában az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 31. fordulójában.

Nagy Péter

Fotó: ifj.Döme László

A két alakulat jelenlegi formáját tekintve jó mérkőzésre volt kilátás: a hetedik helyen tanyázó házigazdáknak egy pont szükségeltetett ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsák első osztályú tagságukat a következő kiírásra vonatkozóan, a kilencedik pozícióban lévő vendégek pedig egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehettek volna a bentmaradás felé. Az Újpest ellen az elmúlt fordulóban 1-0-s sikert kiharcoló együtteshez képest több helyen is változtatott a kezdő tizenegyen Pintér Attila, a Puskás vezetőedzője. A fővárosi mérkőzésen győztes gólt szerző Márkvárt Dávid mellett Szakály Péter is csak a cserepadon kapott helyet, míg Josip Knezevics és Dejan Trajkovszki a keretbe sem került be. A jól megszokott – és ezidáig hatékonynak bizonyuló – ötvédős rendszerrel ellentétben „mindössze” négy hátvéddal kezdett a hazai gárda.

Fotó: ifj.Döme László

Első félidő

Az első lövésre két percet kellett várni, amikor egy Radó-Henty összjáték után utóbbi lőtt a jobb kapufa mellé 17 méterről. Ezt követően fokozatosan a vendéglátók térfelére tevődött át a játék: előbb Bognár István tesztelte Hegedüs Lajost 12 méterről, majd a 11. minutumban meg is szerezte a vezetést a Mezőkövesd. Bognár jobb oldali szabadrúgását Pillár Róbert senkitől sem zavartatva kezelte le a tizenhatoson belül, majd takarásból, okosan a bal alsó sarokba helyezett, 0-1. A vezető találat tudatában sem áll le a matyóföldi társaság, a játék szervezésében élen járó Bognár többször is remek indításokkal hozta helyzetbe társait. A 30. perchez érve szabadult ki a szorításból a PAFC, ekkor Perosevics életerős löketét stukkolta szögletre Iszlai, aztán a sarokrúgásból Henty fejelt mellé kecsegtető helyzetben. A védekezésben visszafogott, támadásban tanácstalan akadémisták fejben talán a szerdai, Újpest elleni kupadöntőre tartalékolva, de nagyon visszafogott teljesítménnyel rukkoltak elő. A látogatók sokkal nagyobb kedvvel, és akarással futballoztak a Fejér megyei brigádnál, ennek intő jeleként Drazsics bombázott fölé nem sokkal 17-ről. De ennyivel nem elégedtek meg a borsodiak, a 40. percben az összecsapás egyik legjobbja, Bognár lépett meg a bal oldalon, majd középre passzolt Cserinek, aki 16 méterről ballal, állítgatás nélkül a jobb alsóba tekert, 0-2.

Második félidő

A második játékrészre egy támadóbb szellemű Puskás futott ki, az indiszponált Radó helyére érkezett Ulysse Diallo, valamint Márkvárt is pályára lépett a szintén felejthető produkcióval előrukkoló Szécsit váltva. Kuttor Attila fiai a kétgólos előny tudatában érthetően nem mentek fejjel a falnak, ennek ellenére az Akadémia sokáig még ziccerig sem jutott. A meddő mezőfölényben játszó vendéglátók a játékrész felénél Diallo révén veszélyeztettek először, de a mali csatár jobb oldali centerezését Dombó „eltakarította” a kapu előteréből. Röviddel ezután Perosevics tüzelt jó 30 méterről, a középre tartó lövés azonban nem okozott túl nagy gondot a kövesdi portásnak. A 81. percben szinte a semmiből szépített a PAFC: Hegedüs János úgy 30 méterről, jobbal vette célba a kaput, a felcsúti középhátvéd lökete Dombót érintve kötött ki a jobb sarokban, 1-2. Újabb találat már nem született, a Mezőkövesd meglepésre mindhárom pontot elvitte a Pancho Arénából.

Jegyzőkönyv:

Puskás Akadémia FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2)Felcsút, Pancho Aréna, 882 néző. Vezette: Solymosi (Tóth II, Szert)

Gólszerző: Pillár Róbert (11.), Cseri Tamás (40.), ill. Hegedűs János (81.)

PAFC: Hegedüs L. – Osváth, Heris, Hegedűs J., Poór – Bacselics-Grgics (Szakály P., 57.), Balogh B. – Szécsi (Márkvárt, 46.), Radó (U. Diallo, 46.), Perosevics – Henty. Vezetőedző: Pintér Attila.

Mezőkövesd: Dombó – Farkas D., Pillár, Vadnai, Katanec – Szeles, Iszlai – Bognár I. (Szalai A., 81), Koszta (Novák, 90.), Cseri (Oláh, 85.) – Drazsics. Vezetőedző: Tóth László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában