Asztalitenisz

2018.09.25. 20:13

Még várat magára a csákvári diadal

Második extraligás bajnoki mérkőzésén is vereséget szenvedett az Aqvital Csákvári TC férfi asztalitenisz-csapata. Szoros csatában ugyan, de alulmaradt a Gödöllői Egyetem AC vendégeként.

Ferencz Balázs

Szokniuk kell még a csákvári legényeknek az Extraliga légkörét, mert az NB I-et pontveszteség nélkül nyerő Fejér megyeiek egyelőre még nem győztek, azonban már szoros csatára késztetik ellenfelüket. Már a páros-derbik során kétpontos hátrányba került az Extraliga újoncaként harcoló Csákvár, sőt, három mérkőzés után sem nyertek még szettet. Aztán Hoffmann Tamás, Varga Sándor és Éliás Attila is nyerni tudott, így kiegyenlítettek a vendégek.

Martinecz Hoffmannt, Bak pedig Vargát verte, de Hoffmann még visszahozta a reményt a döntetlenre. Azonban az utolsó mérkőzést szoros csatában Martinecz nyerte Éliás ellen, így a Gödöllő 6-4-re nyert. Hoffmann Tamás 2, Éliás Attila 1, Varga Sándor 1 győzelmet aratott a párharc során.

Az Aqvital Csákvári TC a Hed Land Mezőberény vendége lesz szeptember 29-én a harmadik fordulóban, majd újra idegenben ragad ütőt a Győri Elektromos Vasas SK otthonában, október 13-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában