a TE hallgatói díjazták

2018.02.21. 20:05

Kovács Saci lett az év sportolója

Kovács Sarolta, a Volán Fehérvár öttusázója kapta a Testnevelési Egyetem első ízben adományozott Év női sportolója díjat a nem TFSE-s kategóriában.

Ferencz Balázs

Csapatban világbajnoki aranyérmet szerzett Kairóban Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával, egyéniben és csapatban Európa-bajnoki ezüstöt, illetve vegyes váltóban bronzérmet zsebelt be Minszkben 2017-ben Kovács Sarolta. A Testnevelési Egyetem kiegyensúlyozott éremgyűjtésének elismeréseként választotta a fehérvári Volán Fehérvár öttusázóját az Év női sportolójának. Kovács Sarolta első éves hallgatója a TE-nek, öttusa szakedzői szakon tanul.

„Megtisztelő, hogy engem tartottak érdemesnek e díj elnyerésére – vélekedett Kovács Sarolta. – Számos sportág kiváló versenyzője tanul a Testnevelési Egyetemen, úgyhogy nagy becsben tartom ezt az év sportolója elismerést.”

Kovács Sarolta már korábban hangot adott elkeseredettségének és elégedetlenségének, amiért a világbajnokságon – melyre címvédőként utazott Egyiptomba –, érem nélkül maradt, a 8. helyen zárt. A volános öttusázó keményen készül a hamarosan rajtoló versenyidényre, egy tatai és egy dobogókői edzőtábor után Franciaországban tréningezett a válogatottal. Kovács 2018-ban javítani szeretne tavalyi eredményein, de most nem a vb-t, hanem a hazai rendezésű Európa-bajnokságot tartja fő versenyének.

Kovács Sarolta 8.lett a tavalyi világbajnokságon Fotó: uipm

„Csaknem húsz éve élek Székesfehérváron, így a nyári Európa-bajnokság nekem duplán hazai viadalnak számít majd. Mindenképpen szeretnék dobogóra állni! ”– mondta Kovács Saci.

Az idei felnőtt öttusa Európa-bajnokságot július 17. és 23. között rendezik a koronázó városban. A versenyidény a jövő heti, kairói világkupa-viadallal kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában