Kiharcolták a sikert

2018.09.20. 21:40

Második győzelmüket szerezték meg a Titánok

Hosszabbításban tudta legyőzni a fehérvári jégkorongcsapat az Újpestet.

Keszi Gréta

Bennett (kék) ezúttal egy gólpasszal járult hozzá a fehérvári győzelemhez

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Egy győzelemmel és két vereséggel a háta mögött kezdhettek neki a Titánok a csütörtök esti összecsapásnak a tabellán harmadik Újpest ellen. A papírforma ellenére kiegyenlített párharccal teltek az első percek, a fővárosiak csak létszámfölényben tudták uralni a játékot. Ezt jól mutatja, hogy az első találatot a fehérváriak jegyezték a kezdő játékrész felénél. Egy kontra során Kiss Patrik középről vágta a hálóba a korongot, 1-0. Folytatódott az oda-vissza küzdelem, mindkét hálóőrt megdolgoztatták a mezőnyjátékosok. A 16. minutumban azonban a sok fővárosi próbálkozásnak lett meg az eredménye, Benk lövése csorgott a kapuba, 1-1.

Bennett (kék) ezúttal egy gólpasszal járult hozzá a fehérvári győzelemhez
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Huba távoli lövésével indult a középső periódus, majd szabálytalanságok szakították meg a játékot, először az újonc Beukeboom, majd Varga pihenhetett a büntetőpadon, ám a fórokat egyik fél sem tudta kihasználni. A következő 10 percben egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon, a kapusoknak nem adódott sok dolguk. Varga ütközte le csúnyán Kisst, aki a jégen maradt, azonban csak a közönség fütyült, a játékvezetők sípja néma maradt. Kiss Roland bosszulhatta volna meg ezt az akciót egy góllal, ám hiába verekedte át magát a budapestiek védelmén, Ágostonon nem jutott túl a pakk.

 

Az utolsó percekben emberhátrányban kellett védekezniük a hazaiaknak, Kornakker azonban bravúrosan tartotta a fiatal gárdát. A fővárosiak keményen kezdtek bele az utolsó etapba, a korongbedobást követően Benk találta meg szépen Vargát, aki Kornakker hóna alatt betalált, 1-2. Gyorsan reagáltak a házigazdák, Hamvai lövése pattant vissza Vizi elé, aki bekotorta a pakkot, 2-2.

JEGYZŐKÖNYV

Fehérvári Titánok–UTE 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0)

Székesfehérvár, 320 néző. V.: Németh, Haszonits (Árkovics, Galsi)

TIT: Kornakker (Gyenes) – Vas, McGurty, Kiss P. 1, Lewis (1), Madácsi

– Reiter, Szabó, Balogh, Bennett (1), Mihály – Kiss R., Beukeboom

1, Nagy, Péter, Mazzag – Sándor, Erdély, Hamvai (1), Vizi 1. Vezetőedző:

Kiss Dávid.

UTE: Ágoston (Sila) – Huba, Szaller, Kocsis, Nemes, Sági – Iberer, Kovács

A., Hebar, Ropret, Sikorcin – Kiss, Varga 1, Benk 1(1), Csanyi,

Stefishen (1) – Kovács S., Schmál, Szalma. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

Kiállítás: 28, ill. 8. Kapura lövés: 28-35.

Az egyenlítő gól után emberelőnyben szerezhettek volna vezetést a koronázóvárosiak, ám nem tudtak élni a lehetőséggel, így folytatódhatott az idegölő párharc. A harmad végén a kék-fehér mezesek irányították a játékot, de nem volt szerencséjük, így három a három elleni hosszabbítás következett. A ráadásban Beukeboom bemutatkozott a hazai közönségnek, a 61. percben hatalmas gólt lőtt, ezzel megnyerte csapatának a meccset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában