Kosárlabda

2017.12.10. 10:30

Lóránt Péter mindig az újabb feladatra koncentrál

Két vereséggel nyitotta a szereplést a FIBA Europe Cupon az Alba Fehérvár, a kosarasok komoly bravúrt végrehajtva továbbléptek a következő csoportkörbe. A csapatkapitány, Lóránt Péter várja a folytatást.

Horog László

Lóránt Péter

Fotó: Pesti Tamás

- A két, hazai kudarc után én sem számoltam ezzel, de örülök, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is továbbjutottunk Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy sikerült kiharcolnunk továbbjutást.

- Mi volt a vártnál lényegesen gyengébb kezdés oka?

- A sok sérülés, az Európa Kupa első két meccsén a bedobó, Trevis Simpson mellett én sem állhattam rendelkezésre. Előzőleg, a BL-selejtező első meccsét itthon megnyertük a török Pinar Karsiyaka ellen, de a visszavágóra, az izmiri meccsre nem utaztam el, annyira fájt a térdem, hogy nem tudtam vállalni a játékot. Műtét következett.

- Mit gondol, ha játszik a törökországi Izmirben, a gárda sikerrel veszi az akadályt?

- Egyetlen sportoló sem szereti az ilyen kérdéseket, mi lett volna, ha pályára léphet. Ezt már nem tudjuk meg. Nem tudtam pályára lépni. Természetesen jó lett volna a Bajnokok Ligájában játszani, de igazából az Európa Kupa jobban fekszik nekünk, reálisan nézve az a mi szintünk. Azt aligha gondolta bárki, hogy három győzelem után a Charleroi kiesik, főleg úgy, hogy utolsó három meccséből kettőt hazai pályán vívott, meglepetésnek számított, hogy kikapott tőlünk és a Minsktől is. A Tsmoki jogosan végzett a csoportunk élén, ők a legerősebbek. Végre nekünk volt szerencsénk kiélezett végjátékban, az izraeliek legyőzték a Charleroi csapatát. Főleg a kezdést figyelembe véve nagy siker, hogy pályára léphetünk a következő körben.

Lóránt Péter

- A honi mezőny tagja, a Körmend, a török Büyükcekmece és a litván Nevezis a rivális.

- Eddig nem foglalkoztunk az ellenfelekkel. A Körmendet természetesen ismerjük, a másik két csapatról még nincs információnk. A törökök biztosan jó amerikaiakkal rendelkeznek, ez jellemző az ottani klubokra, a litván kosárlabdát sem kell bemutatni senkinek. Egyrészről jó, hogy van magyar ellenfelünk, az utazás egyszerű lesz. Valamint nagyobb az esély, hogy magyar együttes továbbjut. Az feltétlenül pozitív, hogy három gárdánk szerepelhet a következő csoportkörben, gratulációt érdemel a Szolnok és a Körmend is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában