Jégkorong

2017.09.22. 21:42

A Fehérvári Titánok végig vezetve magabiztosan győzték le az UTE-t

SZÉKESFEHÉRVÁR Az Erste Liga 5. fordulójában az UTE csapatát fogadta a Fehérvári Titánok gárdája, amely sikerrel vette az akadályt.

Káldor András

A korongot vezető Szita Donát (kék) két góljával döntő érdemeket szerzett a győzelemben

Fotó: Fehér Gábor

- Ezen a héten végig rá tudtunk koncentrálni a hétvégi két mérkőzésre, az egész liga, így az Újpest is erősödött a nyáron. Azt is látjuk, hogy vannak még botlások, még a szezon elején járunk, kiszámíthatatlan, de egy erős csapattal találjuk szembe magunkat. – Kóger István a fehérváriak mestere a találkozót megelőzően.

A koncentrációval nem is voltak gondban a kék mezesek, ugyanis az első öt percben kapujához szegezte ellenfelét a fehérvári csapat, jóformán alig tudtak kijönni a lilák a saját harmadukból. Ennek aztán meg is lett az eredménye, mivel a 7. percben egy formás akció végén Balogh Bence passzát az EBEL csapatban is idén bemutatkozó Szita Donát 5 méterre Ágoston Olivér ketrecétől a háló közepébe vágta, 1-0. A gól mindenesetre az addig csapatukat éltető újpesti szurkolókat elhallgattatta, és igencsak csendesen szemlélték a folytatást. Azzal szembesülhettek, hogy fordulatos, és folyamatos játékkal rukkoltak ki a csapatok, alig volt ebben a harmadban játékmegszakítás, és 25 perc alatt lement a játékrész. Ráadásul a hajrában növeli tudta előnyét a vendéglátó, Derek Schoenmakers lőtte be Kelin Ainsworth átadását a 36 másodperccel az első szünet előtt, 2-0.

Az eredmény tudatában teljesen igaza volt az egykori fehérvári bajnoknak, az UTE mesterének a mérkőzés előtt adott nyilatkozatában.

- Szerintem sokkal jobb csapat a Fehérvár, mint ahogy azt a bajnoki tabella mutatja.


A korongot vezető Szita Donát (kék) két góljával döntő érdemeket szerzett a győzelemben
Fotós: Fehér Gábor

A második húsz perc elején felébredtek a lilák drukkerei is, és néhány kósza buzdító csatakiáltást eleresztettek, ám ez sem tartott sokáig, mert jött a 23. percben a Titánok újabb gólja Sándor Flórián távoli bombája talált utat a lábak között,és landolt Ágoston kapujának közepén, 3-0. Majd szinte a semmiből szépített az UTE, a sok-sok évet Fehérváron lehúzó Sikorcin Ladislav adott egy korongot Szalma Zsolt elé, aki 6 méterről rálőtte, és a kapuhoz érő, lelassuló pakk a kicsit későn eszmélő Kornakker Dániel botos kesztyűje mellett esett a kapuba, 3-1. Ezt követően Szalma akár duplázhatott volna a 35. percben, beletette a botját egy, amúgy kapu mellé szálló lövésbe, amely így vált veszélyessé, de Kornakker szerencséjére a bal oldali kapuvasat elkerülte a korong. A harmad végére újra megjött a hangjuk az újpesti érzelműeknek, csapatuk emberhátrányban volt, de Dósa Krisztián ennek dacára egy kapu előtti kavarodásból betalált, 2-3. Így lényegében teljesen nyílttá vált a csata a záró harmadra, amelyből alig telt el egy perc, és teljes tanácstalanság ült ki az arcokra, ugyanis a játékvezetők a vendégek kispadjánál tanácskoztak egy darabig, aztán a lila szimpatizánsok nagy meglepetésére Szalmát leültették a büntetőpadra... Az 50. percet éppen csak elhagyták a csapatok, amikor Szita ugratta ki Ainsworth-ot, aki egy csel után iszonyatosan nagy gólt lőtt Ágoston ketrecébe, úgy, hogy a kapus jóformán fel sem ocsúdott, már benn volt a pakk a gólvonal mögött, 4-1. A hajrában Szita viharzott el a szélen, majd éles szögből a felső kapuvas alá lőtt, de a korong kipattant. A lövéstől még Ágoston kulacsa is lerepült a ketrec tetejéről. A játékvezetők először nem adták meg – nem láthatták – de az alapos videózás a Titánok igazát bizonyította, 5-1. A végig jól játszó Titánok teljesen megérdemelten győztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában