Óriási csatában

2018.07.19. 20:09

Döntőbe jutottak Bregyó teniszezői

Diadalittas napokat élnek át a Siófoki Spartacus-Bregyó TE teniszezői, hiszen előbb bejutottak a férfi Szuperliga rájátszásába, aztán pedig kiharcolták döntős tagságukat a magyar csapatbajnokságban.

Ferencz Balázs

Fotó: Zádor Péter

Rettentő nehéz délutánra számítottak a siófoki és a székesfehérvári teniszezők a férfi Szuperliga elődöntőjében, hiszen a fúzión átesett egylet játékosai az ellen az MTK ellen fogtak ütőt, akik olyan klasszisokat foglalkoztat, mint például Piros Zsombor, vagy éppen Fucsovics Márton. A jelenleg legeredményesebb magyar férfi játékos, Fucsovics azonban nem lehetett jelen a Nemzeti Edzésközpontban rendezett mérkőzéssorozaton, így a Bregyó teniszezői titkon bízhattak a meglepetésben. Pláne úgy, hogy a párosok kiegyenlített csatája után Danilo Petrovic 7:6, 6:3-ra verte Piros Zsombort. Borsos Gábor aztán három játszmában kikapott Nagy Pétertől, Dulganov Richárd pedig Szintaival szemben maradt alul. Kiss Sebő zárkóztatta a Bregyót, Gödryt verte 6:1, 7:6-ra, majd a döntő összecsapás során Kellner Ádám simán verte Szathmáryt 6:2, 6:2-re. A Siófoki Spartacus-Bregyó TE összesítésben 4-3-ra múlta felül az MTK csapatát. A másik ágon a GYAC ugyancsak szoros csatában 4-3-ra verte a Diego SC-t, így a siófoki-fehérvári legények a Győrrel csapnak össze a 2018-as csapatbajnoki címért, mégpedig ma, 11 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában