az angyalföldiek jönnek

2018.04.20. 21:01

Az FKC a sereghajtót fogadja szombaton

Az újonc, meglehetősen mérsékelten szereplő Vasas látogat szombaton 17 órakor a Verseci úti csarnokba.

Horog László

Jelena Lavko (7) növelheti góljai számát

Fotó: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

Ez az a meccs, amelyen pusztán egyetlen eredmény elfogadható, a hazai győzelem. Még akkor is, ha az Alba FKC mostanában nem kápráztatja el közönségét. A fehérváriak a szezonkezdés előtt azt tűzték ki célul, hogy igyekeznek tapadni a közvetlen élbolyra, ezzel szemben végig a középmezőnyben tanyáznak. Két hete remek mérkőzésen verték a táblázat második felében, ám a kiesőzónától tisztes távolságra helyezkedő budaörsieket, 29–28-ra győztek az orosz átlövő, Olga Gorshenina mesés játékával, valamint az utolsó másodpercekben szerzett bombagóljával. Múlt szombaton győzelmi reményekkel utaztak a kiesés ellen küzdő békéscsabaiakhoz, ám a várt siker helyett halovány játékkal szenvedtek 28–22-es vereséget. Ezúttal, a Vasas ellen kötelező javítaniuk.

A fehérváriak a tabella 9. helyén várják a derbit, a hazaiak az eddigi találkozókon 6 győzelem mellett 3-szor végeztek döntetlenre és 11 alkalommal vesztesen hagyták el a parkettet. A fővárosiak az életükért küzdenek, hasonlóan a múlt heti ellenfélhez, a viharsarkiakhoz.

A Vasas győzelmeinek összeszámlálása nem nehéz és időigényes feladat, lévén az újonc budapesti egylet mindössze egyszer nyert az idényben, egyszer ért el döntetlent, 18 alkalommal pedig vesztesen hagyta el a küzdőteret. Múlt hétvégén a váciakat fogadták és kaptak ki simán, 42–30-ra, a látogatók félidőben már 24–16-ra vezettek.

Jelena Lavko (7) növelheti góljai számát
Fotós: Kricskovics Antal/ Fejér Megyei Hírlap

A közelmúltban edzőcserén esett át az angyalföldi alakulat, Kovács Péter helyett Varga Márta irányítja már a szakmai munkát a nagy múltú klubnál.

– Magabiztos, hazai győzelmet várok, más eredményt elképzelni sem tudok. A sikerhez jobb játék kell, mint amit legutóbb, Békéscsabán nyújtottunk, akkor nem akadt nálunk extra teljesítmény, nem találtuk a ritmust. A legfontosabb, hogy ráerőltessük akaratunkat az ellenfélre, nem hagyhatjuk, hogy kibontakozzanak – közölte Deli Rita, a fehérvári csapat vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában