A tavalyi mumus jön

2018.09.20. 21:43

A Klagenfurt ellen folytatja a FAV19

Nem sok sót evett meg a Volán az osztrák bázisú jégkorongbajnokság elmúlt kiírásában a karintiai gárdával szemben. A fehérváriak ma 18.45-kor, hazai jégen javíthatnak e mérlegen.

Nagy Péter

Volán utoljára 2016 decemberében örülhetett a KAC ellen Fotó: FAV19

Harmadik fordulójához érkezett a sógoroknál zajló Erste Bank Eishockey Liga (EBEL), az alapszakaszban 44 játéknapon át zajló ádáz küzdelem székesfehérvári vonatkozású párharcát az EC-KAC Raktár utcai vendégjátéka szolgáltatja. Az osztrákok, ha finoman lehet fogalmazni, akkor szinte csak győzni jártak a Fehérvár AV19 ellen az elmúlt pontvadászatban. A legfájóbb a novemberi, 7–1-es vereség, amikor hiába láthatott egy viszonylag kiegyenlített első harmadot az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok közönsége, a klagenfurtiak a mérkőzés hátralevő részében elhallgattatták a Volán messze földön híres, és hangos szurkolótáborát. Az első körben még háromszor néztek farkasszemet a felek: ezeken a találkozókon egytől egyig KAC-siker született. A négy randevú alatt 17-szer vették be az Ördögök ketrecét a karintiaiak, Háriék erre mindössze kétszer tudtak felelni.

Volán utoljára 2016 decemberében örülhetett a KAC ellen Fotó: FAV19

Az idei bajnokságot mindkét alakulat győzelemmel nyitotta, a koronázóvárosiak a Medvescak Zagreb ellen brillíroztak, és szebbnél szebb gólokat ütve 5-2-re diadalmaskodtak, míg a Wörthi-tó partiak talán meglepetésre, de 4-2- re idegenben megverték a Red Bull Salzburg együttesét. A 13-szoros magyar bajnok koronázóvárosiaknak a második fordulóban, Bécsben, már nem sikerült a folytatás, Kógerék 4-2-re maradtak alul a Vienna Capitals otthonában. Mivel Petri Matikainen legénysége nem volt érdekelt ezen a játéknapon, ezért a Klagenfurt egyelőre veretlenül várja a ma esti összecsapást. Mitja Robar már nem tart a látogatókkal, a 35 esztendős védő a hét közben Zágrábba tette át a székhelyét. A szlovén válogatott bekk a sérült Mark Cepon és Kyle Hardy pótlására érkezett a horvátokhoz. A Fehérvár játékoskerete is bővült a napokban, Michael Caruso személyében rutinos hátvéd érkezett a védelembe. A 30 éves, 188 cm magas és 87 kilogramm súlyú hokis az AHLben kezdte profi pályafutását, majd a 2012/2013-as szezonban két mérkőzés erejéig az NHL-ben is bemutatkozott. A tengerentúli időszakot követően 2015-ben érkezett Európába, a szintén EBEL-résztvevő Dornbirnnál három évadot töltött, a Bulldogok színeiben 173 mérkőzésen összesen 36 pontot termelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában