A pandémia óta most rendezték az első viadalt

2025.06.18. 21:11

Tenisztorna ifj. Ocskay Gábor emlékére

A fehérvári és a magyar hoki legendájára, a tragikusan fiatalon elhunyt ifjabb Ocskay Gáborra amatőr tenisztornával emlékeztek a barátok a Kiskút Tenisz Klubban.

Tenisztorna ifj. Ocskay Gábor emlékére

A döntő résztvevői, balról Sándor Norbert, Ádám Zsolt, Becze Mózes és Rajz Tamás

Fotó: Horog László / FMH

A nap örökre beleégett a hokis drukkerek emlékezetébe, 2009. március 25-én hunyt el a magyar válogatott és az Alba Volán SC ikonja, Ocskay Gábor. A csatár legjobb barátai, a csapat szurkolói és a klub vezetői három hónappal később, júniusban emléktornával emlékeztek a kiváló támadóra, az eseményen férfi párosok indultak. A hagyományt 2019-ig folytatták, a pandémia azonban közbeszólt, a 2020-as viadalt nem rendezték meg, miként a 2021-es eseményt sem. Azóta sem bonyolították le az erőpróbát, azonban fél évvel ezelőtt a családi barát, a Magyar Tenisz Szövetség Fejér Megyei Igazgatóságának elnöke, Balogh Benedek úgy gondolta, belekezd a szervezésbe. Először idősb Ocskay Gábortól kért engedélyt, majd sorra felkereste azokat a cimborákat, régi csapattársakat, akik a korábbiakban részt vettek az eseményeken. Rengeteg energiát tett a szervezésbe, valamint folyamatosan egyeztetett a családtagokkal. 

Az eredményhirdetés után, balról Rajz Tamás, Ocskay Gábor, Becze Mózes és Balogh Benedek 
Fotó: Horog László / FMH

-Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttetek - köszöntötte a megjelenteket Ocskay Gábor. - Az igazság az, az utóbbi években már nem gondolkodtam abban, hogy ezt a tornát megszervezem. Aztán Balogh Benedek - vagy ahogy mi ismerjük, Bence - jelezte, ha beleegyezem, feléleszti ezt a hagyományt. Ez a társaság, aki most is eljött, az elmúlt húsz évben nagyon sok időt töltött együtt, akár játékosként, a fiam csapattársaként, barátként, hokiszurkolóként. Együtt voltunk a régi, Raktár utcai csarnokban, szinte családként funkcionáltunk. Gábor sajnos már régóta nincs közöttünk, de a közösségünk az összetartó erejét jelzi, hogy ennyien megtiszteltétek ezt az eseményt. Szeretném megköszönni Bence áldozatos munkáját, valamint Viszló Csabának, a teniszcentrum tulajdonosának, hogy a helyszínt ezúttal is térítésmentesen biztosította, vendégül látott bennünket. Hálás vagyok neki is az önzetlenségéért.

Balogh Bence hozzátette, a pandémia zárulta óta, azaz négy éve készül a torna lebonyolítására, ennek most jött el az ideje. „Mindig tudtam, hogy van összetartó ereje ennek a társaságnak. Ahogy számolom, huszonöt éve szervezek amatőr tenisztornákat, de az a kihívás most más. Ha kis Gábor itt lenne közöttünk, biztosan remek lenne a hangulat, nagyon sokat nevetnénk. Sajnos nincs velünk, de szeretném, ha jó hangulatban töltenénk együtt ezt a sportnapot.” 

Az Ocskay Gábor által szervezett tenisztornák amúgy negyedszázados múltra tekintenek vissza, a sportvezető egy másik, fehérvári teniszpályán már az ezredfordulón szervezett hasonló eseményeket a hazai mezőnyben akkoriban már egyeduralkodó hokicsapat szponzorainak, vezetőinek. Azok a teniszviadalok is jó hangulatban zajlottak, aztán Kiscsicsó halála felülírta ezeket a seregszemléket, emléktornák következtek. 

Az amatőr tornára - amelyen ezúttal is férfi párosok indultak - tíz duó nevezett, a csoportküzdelmek után következett az egyenes kieséses szakasz, Becze Mózes és Rajz Tamás 6-0-ra verte Kóger Istvánt és fiát, Kóger Dánielt, Sebestyén Csaba és Viszló Csaba pedig 6-1-ra kapott ki Horváth-Heffler kettőstől. A Kovács család vegyes párosa, Erendits Andrea és férje, ifj. Kovács Csaba 6-3 arányban kikapott az Ádám-Sándor duótól. Ocskay László és Varga Zsolt a Szuna Gábor-Palkovics Krisztián kettőssel találkozott, utóbbiak 6-4-re nyertek. Az első elődöntőben Becze és Rajz 6-3-ra legyűrte a Horváth Márk-Heffler László kettőst, az Ádám Zsolt, Sándor Norbert páros pedig 6-3-ra verte Palkovicsot és Szunát. A bronzmeccsen utóbbiak vigasztalódtak, lévén 6-0 arányú győzelmet arattak Horváth és Heffler ellen. A döntőben Becze Mózes és Rajz Tamás megérdemelten, 6-3-ra nyert Ádám Zsolt és Sándor Norbert ellen, főleg Becze nagyszerű játékának köszönhetően. 

A hölgyeknél szintén jó hangulatú mérkőzésre került sor, az Erendits Andrea, Bagoly Vera páros nagy csatában, 7-5-re verte a Viszló Ágnes, Ocskay Zsuzsanna kettőst. Az eseményt megtisztelte a székesfehérvári születésű Sütő Csilla is, aki hosszú éveken át a Magyar Tenisz Szövetség főtitkáraként tevékenykedett, pár hónapja távozott posztjáról. A legtávolabbról ezúttal Rajz Tamás érkezett.

-Köszönöm, hogy itt lehettem, anno két évtizeden át korongoztam együtt Gáborral. Nagy örömmel jöttem a családdal, a nejemmel és a két gyerekemmel. Mindig boldogan térek vissza Fehérvárra, ez a második otthonom. A győzelemnek természetesen örülök, jó párost alkottunk Becze Mózessel – közölte a korábbi válogatott kapus, a Csíkszeredán élő Rajz Tamás.

A rendezvény zárása előtt megemlékeztek a tíz éve elhunyt csatárról, Rajz Attiláról és Szuna Rolandról, a védő tavaly, kora ősszel vesztette életét. „Ez a tenisztorna a fiam nevét viseli, de meg kell emlékeznünk Tiluról és Roliról is, akik már szintén nincsenek közöttünk. Illetve ez nem igaz, ők is itt vannak velünk azóta is” – közölte elcsukló hangon Ocskay Gábor. Majd hozzátette, bízik abban, hogy egy év múlva ismét találkoznak és reményei szerint csatlakoznak majd azok a barátok is, akik ezúttal különböző okok miatt nem tudtak megjelenni az eseményen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában