Válogatott

2025.06.10. 21:07

Szoboszlai góllal jött a siker

A Svédország elleni 2-0-s vereség után Azerbajdzsánban megtört Magyarország rossz sorozata, és 2-1-re diadalmaskodott a két válogatott felkészülési mérkőzésén. Szoboszlai Dominik szállította a győzelmet.

Fontos mérkőzés várt Marco Rossi legénységére a világbajnoki selejtezők előtt, hiszen utolsó felkészülési összecsapásukra készültek a fiúk, akik Svédország ellen hazai környezetben 2-0-ra kikaptak. A kezdőben először kapott helyet, így debütált a válogatottban Tóth Balázs, a Fehérvár FC korábbi kapusa, de Nagy Zsolt, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland is az első perctől kezdve pályán volt a megyei kötődésű futballisták közül, akárcsak Nego Loic, aki korábban éveket töltött el Székesfehérváron a Videotonban. 

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik góljával nyert a magyar válogatott Bakiban
Fotó: Árvai Károly

Szoboszlai Dominik intézte a győzelmet

A találkozó tökéletesen kezdődött, hiszen már az ötödik percben előnybe kerültünk Varga Barnabás találatával, azonban két perccel később Renat Dadashov révén egyenlítettek az azerbajdzsániak. A folytatásban a mieink egyértelmű fölényben játszottak, azonban a gól nem akart jönni. Egészen a 33. percig kellett várni az újabb találatra, ekkor Varga passza után Szoboszlai Dominik volt eredményes.

A folytatásban és a fordulás után az azeriek nem tudtak felnőni a magyar válogatotthoz, az egyenlítés sem jött össze nekik. A magyar válogatott így 2-1-re diadalmaskodott, és megszakította öt mérkőzéses nyeretlenségi szériáját, a 2024 októberben Bosznia-Hercegovinában aratott siker után nyertek ismét Marco Rossi fiai.

A válogatott legközelebb szeptember 6-án 20.45 órától lép pályára Írországban már a világbajnoki selejtezőn.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában