Az utolsó korosztályos világbajnoksága

2025.06.21. 14:00

Csák Milán hazai környezetben bizonyíthat a vb-n

Június 25-én, szerdán kezdődik a junior öttusázók világbajnoksága Székesfehérváron, amelyen Volán Fehérvár sportolói közül Varga Orsolya és Csák Milán bizonyíthat. Utóbbi ezzel a viadallal búcsúzik az utánpótlás korosztályoktól.

Csák Milán hazai környezetben bizonyíthat a vb-n

Csák Milán az úszás előtt tavalyi, lengyel bajnokságon, Drzonkówban

Forrás: Modern Pentathlon Poland

A saját nevelésű, rendívül tehetséges sportoló érthetően örül, hogy hazai környezetben bizonyíthat az öt napon át tartó eseményen.

-Tizenöt éve, 2010-ben kezdtem el öttusázni. A sport szeretete maximálisan megvolt bennem már gyerekkoromban is, ezért egyértelműnek tűnt, hogy olyan sportot fogok űzni, ami sokszínű, tele van kihívásokkal és meghatározza majd az egész életemet. Elsőként csak az úszás és a futás szerepelt az edzéstervben, később jött a többi sportág is mellé, ahogy mindenki másnál, aki a pentatlont választotta. Egészen kicsi korom óta indulok hazai versenyeken, általában a mezőny első felében szoktam végezni. Első nemzetközi versenyem az U17-es Eb volt 2019-ben, Litvániában, azóta minden szezonban állandó tagja vagyok a korosztályos válogatottnak. Ezen időszak alatt négy Eb-n, hat vb-n és számos egyéb nemzetközi versenyen indultam. A legemlékezetesebb viadalom a tavalyi junior országos bajnokság volt, ahol magabiztos versenyzéssel első helyezést értem el a szülővárosomban, Székesfehérváron. Itt tudatosult bennem, mennyire szeretek hazai környezetben versenyezni, ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Székesfehérváron rendezik az utolsó junior világbajnokságomat a felnőtt korosztályba lépésem előtt.

Azt mondja, az idei válogató versenyek nehezen indultak betegség miatt, de a problémák ellenére sikerült bebiztosítania helyét a válogatottban.

-Azonban május elején, az utolsó versenyt, a junior országos bajnokságot fel kellett adnom vívás közben, bokaszalag-szakadás miatt. Itt már biztos volt, hogy a június eleji Eb-n nem indulok el Drzonkówban, de az itthoni vb-t semmiképpen sem szerettem volna kihagyni. Az orvosok véleményei megosztóak voltak ezzel kapcsolatban, de egy kiváló gyógytornásszal és az edzőimmel együttműködve gyorsan és sikeresen vissza tudtam hozni a versenyzéshez szükséges formámat. A vb indulásom feltétele egy fizikai szintfelmérő teljesítése volt, amelyet magabiztosan megoldottam, ami egyúttal meggyőző képet adott a gyógyulásomról. A világbajnokságon rendkívül erős mezőny gyűlik össze a férfiaknál. Több mint 100 indulóra lehet számítani. Elsődleges célom a döntőbe jutás, ahol már csak a legjobb 18 versenyző mérheti össze a tudását az érmekért. Minden lehetőség adott a sikeres szerepléshez. Az alapozás nagyon jól sikerült, a sérülésből pedig gyorsan fel tudtam épülni és hatékonyan felkészülni a megmérettetésre. Ez lesz az első hazai világversenyem a koronázóvárosban, emiatt komoly nyomást érzek magamon, de úgy gondolom, csakis előnyt jelenthet

számomra a hazai pálya és nagyon várom már, hogy az itthoni közönség előtt versenyezhessek.

KÉPALÁ:

Csák Milán az úszás előtt tavalyi, lengyel bajnokságon, Drzonkówban Fotó: Modern Pentathlon Poland

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában