Fair Play díjas csapatok

2025.06.10. 18:59

A sportszerűség mindenek felett!

A 2024-2025-ös idény végén az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatósága közzétette a bajnokságok Fair Play díjas csapatainak névsorát.

A Fair Play jelentése a tiszta eszközökkel játszott mérkőzés, és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje. Ez a sport egyik legnemesebb tényezője, hiszen maga a sport hozta létre a Fair Play-t. Ez az eszme azért is fontos, mert csak a sportszerű mérkőzés jelent igazi szórakozást. A Fair Play fogalma a következő alapelvekben fejezhető ki, amelyek épp úgy érvényesek a játékosokra, mint a mérkőzéssel kapcsolatos bármely személyre.

A piros lap sokat rontott egy-egy csapat megítélésén.
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

- Tiszteletben kell tartani a játékszabályokat, valamint a különböző bajnokságok, tornák szabályzatát.

- Minden erőfeszítést meg kell tenni az ellenféllel, a játékvezetőkkel és a mérkőzésen résztvevő minden más személlyel (nézőkkel, csapatvezetőkkel, a médiák képviselőivel) szembeni sportszerű magatartás érdekében.
- A mérkőzés minden szereplőjét ösztönözni kell, hogy e viselkedési szabályok szerinti magatartást tanúsítsa a mérkőzések előtt, alatt és utána, bármi legyen is a mérkőzés eredménye és a játékvezető döntése.

A vármegyei I. osztályban a KK Grain KFT.-Mezőfalva csapata végzett az élen megelőzve a Sárosd és a Móri SE együtteseit. A vármegyei II. osztály Északi csoportjában az Etyek lett az első a Mór II. és a Puskás Akadémia III. előtt. A Déli csoportban a Kisláng, Aba Sárvíz, Masterplast-Sárszentmihály sorrendben zártak a csapatok. A vármegyei III. osztály Felsőházának Északi csoportjában a Mány II.-Csabdi nyert a Tordas és a Pusztavám-Jüllich előtt, míg Délen az LMSK legénysége lett a legsportszerűbb, a Sárbogárd II., és a Sárszentágota gárdái pedig a második és a harmadik helyen zártak.
A vármegyei felnőtt női bajnokságban Móri SE, Környe, Csákvár sorrend alakult ki.
Az U-19-es vármegyei I. osztályban a bajnok Tóvill-Kápolnásnyék együttese megelőzte a Sárosd és a Pákozd csapatait. Az U-19-es vármegyei II. osztály Északi csoportjában az Szár, Pusztavám-Jüllich, Söréd trió lett a legsportszerűbb, míg a Déli csoportban KK Grain KFT.-Mezőfalva, Kulcs, Aba Sárvíz végeredmény született, a Keleti csoportban az Adony, Ercsi Kinizsi, Pátka hármast dicsérhették meg.  
Az öregfiúknál Északon a Dunafüred lett az első, a Komárom és a Budajenő előtt, Nyugaton az Csákberény, a Sárkeresztes és a Pátka előzték meg riválisaikat. Keleten a Gárdony, Pákozd, és a Sárszentágota, Délen pedig a Kisláng, Polgárdi, és a Sárbogárd csapatai gyűjtötték a legkevesebb figyelmeztetést, valamint büntetést.     

A díjazott csapatok az elismeréseket június 13-án, pénteken 16:30-tól a Sóstói Stadionban megrendezésre kerülő évadzáró díjátadó ünnepségen vehetik át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában