2025.05.03. 16:34
Történelmi évforduló: tíz éves a Vidi második bajnoki címe
A 2014-2015-ös szezonban a Videoton FC nyerte meg a magyar bajnokságot. A tízéves évforduló alkalmából a Vidi a hivatalos oldalán osztott meg egy visszaemlékező videót, amiben a bajnoki címet szerző csapat kulcsemberei is megszólaltak.

A Videoton az egész szezon során nagyszerű teljesítményt nyújtott
Forrás: fehervarfc.hu
A Videoton a 2014-2015-ös idényt 71 ponttal zárta, és már négy fordulóval a vége előtt május 3-án bebiztosította a bajnoki címet. Hosszú út vezetett az OTP Bank Liga megnyeréséig, ami már a szezon előtt elkezdődött. A Vidi 2014 nyarán megerősítette keretét, többek között Feczesin Róbertet, Heffler Tibort, Simon Ádámot, Horváth Tamást, Dinko Treboticot, Soufiane Chaklat, valamint Marco Pajacot is leigazolta. Mellettük kölcsönbe érkezett a Puskás Akadémiától Nagy Zsolt is.

Forrás: fehervarfc.hu
Jó előjelek a szezon előtt
A nyári felkészülést június 23-án kezdte meg az együttes, a fehérváriak az ausztriai Leobenben egy 12 napos edzőtáborral vágtak bele a munkába. Itt az első mérkőzésen a SV Allerheiligen felett arattak 7-1-es győzelmet, majd az FK Baumit Jablonec ellen játszotta döntetlent. Ezután Joan Carrillo legénysége a francia Paris Saint-Germainnel mérkőzött meg, amit rengeteg Vidi szurkoló tekintett meg a helyszínen. A találkozót végül a PSG 4-3-ra nyerte meg. A felkészülési időszakot egy Újpest ellen vívott 1-1-es döntetlennel zárta a piros-kék alakulat.
A Vidi rekordokat döntött a szezon elején
A 2014-2015-ös NB I-es szezon első két fordulójában egyaránt 3-0-ra győzött a Videoton, először a Lombard Pápát, majd a Dunaújvárost múlta felül. A harmadik körben a Győrt fogadták Nemanja Nikolicsék, ahol kétszer is hátrányba kerültek, de végül sikerült megfordítani a mérkőzést, amely 3-2-re végződött. Ezt követően a Nyíregyháza ellen 2-0-ra diadalmaskodtak a piros-kékek, ezen a meccsen szerezte meg Nikolics a 100. gólját a bajnokságban. A Vidi egészen a 11. fordulóig hibátlan mérleggel rendelkezett, azonban ekkor a DVSC Sóstón 2-1-re diadalmaskodott. A vereség ellenére sem esett vissza a csapat teljesítménye, az őszi szezon hátralévő részében már nem kapott ki a gárda, így az első félévet rekordpontszámmal zárta a Fejér vármegyei alakulat.
Tavasszal is folytatódott a remeklés
A téli szünet után először Győrben lépett pályára a Videoton, ahonnan 2-2-es döntetlennel tért haza a csapat. A következő hetekben egymás után nyerte a meccseket Joan Carrillo legénysége, igaz egy-egy döntetlen becsúszott az eredmények közé. A 26. fordulóban a Debrecen otthonában Gyurcsó Ádám és Feczesin Róbert góljaival 2-1-re nyert a Vidi, ezzel a győzelemmel pedig bebiztosította története második bajnoki címét. A találkozó után még nem ünnepelhetett a gárda, hiszen matematikailag csak másnap vált biztossá a győzelem, amikor is a Ferencváros csak egy pontot szerzett Pécsen. A hátralévő négy fordulóra kissé leeresztett a fehérvári gárda, két vereség mellett egy döntetlen és egy győzelem volt a mérlege, így végül a szezont 71 ponttal zárták, hét ponttal megelőzve a második Fradit. A góllövőlistán is egy fehérvári végzett az élen, ugyanis Nemanja Nikolics 21 találattal zárta az idényt.
A bajnoki címről még részletesebben számol be a fehervarfc.hu, emellett az erről szóló videót az alábbiakban megtekintheti.