Egy mindent felülmúló finálé

A női EHF-kupa történetében jelentős szerepet játszottak a magyar klubok, amelyek addig nyolcszor jutottak döntőbe. Háromszor nyertek (kétszer a Debrecen, egyszer a Dunaferr) és ötször kikaptak (háromszor a Győr, egyszer-egyszer a Debrecen és a Dunaferr). A magyarokat mindig dán klubok győzték le. A Debrecen az 1995-ös és 1996-os sikere előtt 1994-ben is döntőt játszott, de akkor idegenben lőtt kevesebb góllal alulmaradt a Viborggal szemben. Ezután következett a Győr három veresége a fináléban: 1999-ben, 2002-ben és 2004-ben. Közben, 2003-ban a Dunaferr is beverekedte magát a döntőbe, de ott a dán Slagelse FH jobb volt. A 2005-ös finálét mérlegelve, a Graboplast ETO és a Cornexi közül kétségtelenül a győri együttesnek voltak jelentősebbek a hazai és nemzetközi sikerei, valamint több tapasztalat állt a háta mögött. Mindenesetre a kisalföldi alakulat már nagyon vágyott a trófeára, akárcsak a sikeréhes Cornexi, amely a bravúros menetelése után első európai kupadöntője előtt állt Győrben.

Nem hagyták magukat a padlóra küldeni a Cornexis lányok

Egy olyan mérkőzésen, amelyre nem szívesen emlékeznek vissza a cornexis lányok. Mindenesetre hatgólos vereséggel zárták a döntő első találkozóját a fehérváriak (21-27). A nemzetközi porondon rutinosabb együttesnek számító Graboplast ETO érvényesítette a papírformát, és tett szert magabiztos, ámde korántsem megnyugtató előnyre. Az ETO, a teltházas mérkőzés folyamán többször is padlóra küldhette volna a Cornexit, azonban Szabó Edina csapata nem engedte végzetesen meglépni ellenfelét. A fehérváriak felállt fal ellen rengeteg technikai hibát követtek el, a megszerzett labdákból elsősorban, pedig Vérten Orsolya volt eredményes. A hatgólos győri előny a „határeset" kategóriájába volt sorolható, behozható, bár ehhez sokkal pontosabb játékra volt szükség fehérvári részről a visszavágón.

- Lehetett volna szorosabb is a mérkőzés, amely szerintem látványos, jó iramú és színvonalas összecsapást hozott. Persze, esetünkben éppen az is dicséretes, hogy nem kaptunk ki sokkal Győrben, érdektelenné téve így a visszavágót. Szerintem a hat gól az még egy belátható különbség, mit tudok mondani: megpróbáljuk ledolgozni. A lányokra nem lehet panaszom, küzdöttek ők, olykor erőn felül is, de ez ennyire volt elég. Nagyon sokat hibáztunk, ha nagy csapat akarunk lenni, ilyen mérkőzéseken sikereket akarunk elérni, akkor ennyi technikai és taktikai hibát, fegyelmezetlenséget, mint ma, nem engedhetünk meg magunknak. – emelte ki Szabó Edina.

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding tagjai azt vallották, minden erejükkel szerették volna bebizonyítani, nem véletlenül jutottak be a fináléba, és ha már addig eljutottak, a visszavágón nem ismernek majd lehetetlent...

Napi két edzéssel és zártkapus mérkőzéssel készültek fel

A találkozóig napi két edzéssel készültek, és a Fotex Veszprém ifjúsági csapata ellen zártkapus mérkőzést is játszottak. Majd eltelt egy hét, és jöhetett a mindent eldöntő visszavágó, tegyük hozzá hatalmas várakozás, előzte meg, hiszen Fehérvárnak sem előtte, sem azóta nem volt nemzetközi kupadöntős kézilabda csapata. Így nem lehetett azon csodálkozni, hogy ezúttal nem a Cornexis lányok „oroszlánbarlangjában” gyülekeztek a szurkolók. Mivel a város akkor még nem rendelkezett megfelelő számú érdeklődő befogadására képes csarnokkal, így követve a Dunaferr női kéziseinek példáját - akik szintén hasonlóképpen jártak el, amikor kupadöntőbe kerültek – a jégkorongozók otthonába vitték a meccset. Így, a Raktár utcai Jégcsarnokban alakították ki a pályát, nem véletlenül, mivel ide háromszor annyian befértek, mint a jó öreg Köfém Sportcsarnokba. Az viszont nem számított jó ómennek, hogy egy nemzetközi kupadöntő visszavágója előtti estén az lezúduló eső miatt beázott a létesítmény, és ezért erőteljesen takarítani kellett, hogy játékra alkalmas legyen.

- A meccs előtti napokban esett az eső és kiderült, hogy beázik a jégcsarnok – emlékezett vissza a 135-szörös válogatott, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Siti Beáta. – Összesen jó, ha kétszer tudtunk edzeni a hokipályán, a saját termünk mellett Várpalotán is tréningeztünk. A döntő visszavágója előtti este bementem a pályára, körbe nézni, hogy mi a helyzet és ott voltak a becsöpögő esővizet összegyűjtő felmosóvödrök, meg Gizi néni, a mindenes, akivel töröltük, szárítgattuk a pályát és cseréltük a vízzel megtelt vödröket.

Az átalakított csarnokban minden tekintetben a pokol várt rájuk

A nem mindennapos felkészülést követte a nagy nap, amely a mostanáig meghatározó minden fehérvári kézilabda barát életében. A sok kemény csatát megélt Jégcsarnok környékét már órákkal korábban a kupadöntő kezdete előtt kisebbfajta fesztivál hangulat övezte. Tömött sorokban vonultak a fehérvári sportrajongók a létesítmény felé, amelyben ezúttal kivételesen nem a jégkorongozó, hanem a kézilabdás kedvencekre várt sorsdöntő csata. Csak jöttek és jöttek a nézők, özönlött a tömeg, mintha megérezték volna a csapat hívei, hogy valami szenzáció van készülőben! Kezdés előtt bő fél órával, szinte már egy gombostűt sem lehetett leejteni a lelátón, a közönség pedig egyszerűen fantasztikus hangulatot teremtett. A döntő visszavágójára remekül átalakított csarnokban minden tekintetben a pokol várt a Győrre, no azért a Cornexire is, hiszen az alumínium tetőszerkezet ontotta magából a meleget, a terem inkább volt alkalmas szaunázásra, mint kézilabdára.  

Sokan tartottak attól, hogy a hatszáz fős, jól szervezett győri szurkolótábor lekiabálja majd a fehérváriakat, de végül mindez fordítva történt. A hazai fanatikusok egy óriási koreográfiával is készültek, a felirat szerint „A Királynők csapatáé lesz a trófea!”.

Minden tekintetben történelmi tettet hajtottak végre

Az előző héten hatgólos győzelmet arató Győr, akárcsak a Cornexi még egyszer sem tudott nemzetközi kupában maradandót alkotni. Valljuk meg őszintén a találkozó előtt csak a legelvakultabb fehérvári drukkerek fejében fordult csupán meg kedvenceik végső diadala. Mindenesetre a cornexis lányokon már a bemelegítés alatt érződött, hogy felfokozott idegállapotban vannak, ez aztán a kezdő sípszót követően egyre erősebbé vált. Elena Korgyuk gólja nyitotta meg a találatok sorát, a fehérváriak rögvest agresszív védekezéssel verték vissza a győri rohamokat. Ez annyira megfogta a zöld-fehéreket, hogy az első húsz percben mindössze négyszer vették be az extázisban védő Sugár Tímea ketrecét. A hazaiak szekere, pedig gyorsvonati sebességgel haladt előre, Balogh Bea, aki a győri meccsen is vezéregyénisége volt csapatának zsinórban négyszer mattolta Irina Sirinát, majd Herr Orsolyát. A 15. percre ledolgozta a hatgólos hátrányt a Cornexi Siti gólja után. Gyakorlatilag hosszú perceken keresztül az történt a pályán, amit Szabó Edina tanítványai akartak. Simona Gogirla két gólja ugyan csökkentett a győri vesszőfutás mértékén, ám Balogh B. és Korgyuk ellenállhatatlanul játszott, és a félidő végére a Cornexi mehetett nyugodtabban pihenőre. A fordulás után Sugár továbbra is megbabonázza a Rába-partiakat, kifogta Gogirla büntetőjét, míg Korgyuk rendkívül okos és fontos lapos lövését csak közelről nézte Petróczi Viktória. A 35. percben volt először tíz egység a csapatok között (17-7). Tóth Katalin pedig beállt, pillanatokon belül megpörgette védőjét, majd mintha nem is kupadöntőn, hanem edzésen lenne, úgy vette be a győri kaput. Nem ment a vendégeknek, edzőjük Róth Kálmán folyamatos cserékkel próbálta frissíteni csapatát, ám egyik figurát sem tudták végig játszani. Sugár brillírozott, a másik oldalon a kulcsembernek számító Görbicz Anita a 41. percben lőtte az első gólját. A 44. percben Róth nem bírta nézni lányai vergődését, időt kért, igaz ekkora már 11 góllal vezetett a Cornexi (22-11). A Jégcsarnokban, ahol máskor röpködnek a mínuszok 32-34 fok körül lehetett, ez azonban egyáltalán nem érdekelt senkit, mert a csodálatosan és sportszerűen szurkoló fehérváriak valósággal befújták a győri kapuba Tápai Szabina hetesét, és a tizenhárom nyerő számmá válik. (24-11). Határozottan, jól védekezett a Cornexi, pontosan a zöld-fehérek legnagyobb fegyverét fordította riválisa ellen. Nincs mit mondani, teljes a siker. Kevés találat esett, bár Lőw Andrea a szélről dobott egy csodagólt, ünnepelt a publikum, érezték, a kupa egyik füle már fehérvári kézben van. Öt perccel a vége előtt lassan kezdenek fogyni a játékosok, az ukrán játékvezetők szinte minden megmozdulást kétperces kiállítással honoráltak. De kit érdekelt ez! Mehlmann Ibolya még letaglózta Tápait, de talpon volt a csarnok, mindenki az órát leste, közben pedig skandálták: „Kupagyőztes! Kupagyőztes!” Nem volt mese, 28-19 lett a vége, a klub története során első alkalommal emelhette magasba Siti Bea csapatkapitány a díszes trófeát!

Minden tekintetben történelmi tettet hajtottak végre az „istennőknek” titulált lányok, hiszen csapatsportágban Székesfehérvár első, jelentős nemzetközi sikerét aratták. Leírhatatlan hangorkán közepette vették át Sinka Lászlótól előbb a győztesnek járó érmeket, majd a serleget, amelyet jelenleg is a csarnok VIP helységében őriznek. A megérdemelt ünneplés este a városháza előtt folytatódott.

Szabó Edina nehezen találta a szavakat a találkozó után.

- Egész héten erre a mérkőzésre készültünk, és csak nagyon kevesen hittek benne, hogy sikerül megvalósítani azt, amit elterveztünk. Mindenki remek volt, Sugár Timi tartást adott a csapatnak, s ilyen kevés kapott góllal volt esély a győzelemre. Túl fiatal még a csapatunk, ezért fordulhat elő, hogy a bajnokságban kicsit gyengébben szerepel, az EHF-kupában pedig sziporkázik. Ha nem jutottunk volna ennyire messzire a nemzetközi porondon, akkor talán az NB I-ben is előrébb állnánk, nem a negyedik helyen.

Érdekesség, hogy a fehérvári lányok dátumra pontosan ugyanúgy vitték véghez ezt a nagy bravúrt, mint húsz esztendővel korábban a Videoton SC labdarúgói Madridban, az UEFA Kupa döntőjében. Este a „megszokott helyen", a Városház téren gyűlt össze öreg és fiatal megsüvegelni, ünnepelni a csapatot. A 20 óra után begördülő autóbuszról alig engedték leszállni a méretes kupával leszálló hölgykoszorút a szimpatizánsok, majd Warvasovszky Tihamér polgármester egy pohár pezsgővel köszöntötte őket a hivatal tanácstermében.

Ne feledkezzünk meg azokról, akik ezt a sikert elérték: Sugár Tímea, Fekete Csilla (kapusok), Balogh Beatrix, Sterbik Andrea, Elena Korgyuk, Brecska Barbara, Siti Beáta, Tápai Szabina, Őri Edina, Viktoria Uljanics, Szabó Valéria, Tóth Katalin, Csernus Krisztina, Vámos Boglárka, Kenyeres Fanni, Lőw Andrea, Vaszari Virág (mezőnyjátékosok), Szabó Edina vezetőedző, Rácz Marianne (kapusedző), Hirt Károly (erőnléti edző), Dr. Tóth András (orvos), Takács Tibor (masszőr).

A csapat teljesítményét Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata is elismerte, és 2005 augusztusában a Köfém csarnokban megrendezett magyar-román női kézilabda válogatott mérkőzés szünetében átvehették a Fehérvár Sportjáért díjat, amelyet 2005 tavaszán alapítottak, és addig csupán az 1985-ben UEFA Kupa döntős Videoton labdarúgócsapata kapta meg döntőbe jutásának 20 éves évfordulóján.