2025.04.27. 21:49
Van ennél tökéletesebb? – Szoboszlai Dominik folytatta a nagy sorozatát
Hihetetlen számokat produkál a magyar válogatott klasszisa. Szoboszlai Dominik folytatta jó sorozatát, s miután megnyerte az angol bajnokságot a Liverpoollal, így profi pályafutása nyolcadik idényében is nyert egy trófeát legalább aktuális csapatával.
Szoboszlai Dominik révbe ért, és történelmet írt, miután a Liverpool-Tottenham 5-1-es hazai győzelemmel zárult, hiszen Premier League bajnoki címet szerzett a Liverpoollal, ezzel ő lett az első magyar, aki Angliában bajnokságot tudott nyerni. Nem csak emiatt különleges ez az este a magyar válogatott klasszisának, amely folytatta nagyszerű sorozatát.

Forrás: NSO
Szoboszlai Dominik megállíthatatlan, újabb trófeát nyert csapatával
A magyar válogatott klasszisa még a 2017-2018-as évadban mutatkozott be a felnőttek között, s bár az őszi szezont 16 évesen még az osztrák másodosztályú Lieferingben kezdte meg, tavasszal már az osztrák élvonalban is bemutatkozhatott a Red Bull Salzburgban, amellyel rögtön bajnoki címet szerzett – idézi fel Szoboszlai Dominik első sikerét a Nemzeti Sport. A klasszis ezután 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is megnyerte az osztrák bajnokságot a Salzburggal, most pedig már egyszeres angol bajnoknak is mondhatja magát amellett, hogy háromszor Osztrák Kupát, kétszer Német Kupát és egyszer angol Ligakupát is nyert.
Ezek a számok azt jelentik, hogy Szoboszlai Dominik eddigi profi pályafutása során mindhárom csapatával, amelyben játszott (Red Bull Salzburg, RB Leipzig és Liverpool) nyert legalább egy trófeát mindegyik idényében az aktuális csapatával.