2025.04.27. 20:41
Szoboszlai Dominik: Egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert
A Liverpool magabiztos, 5-1-es győzelmemmel biztosította bajnoki címét az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában a Tottenham ellen. A találkozó után Szoboszlai Dominik nyilatkozott a Spíler TV-nek már, mint angol bajnok.
Két gólpasszal ért révbe Angliában Szoboszlai Dominik, miután a Liverpool-Tottenham összecsapás 5-1-es hazai győzelemmel zárult, így a vörösök megszerezték 20. angol bajnoki címüket. A találkozót követően a Spíler TV-nek nyilatkozott a magyar válogatott klasszisa, már, mint friss Premier League bajnok.

Forrás: NSO
Szoboszlai Dominiknak van hiányérzete, az egész országnak küldi a sikerét
Szoboszlai Dominik két gólpasszt is kiosztott a találkozón, még is akad hiányérzete – árulta el a Spíler TV helyszíni riporterének, a magyar válogatott és a Liverpool korábbi kapusának, Bogdán Ádámnak a mérkőzés után a klasszis. Hozzátette, jól érezte magát a pályán ennek ellenére, kicsit rosszul kezdtek, de hamar kiegyenlítettek és megszerezték a vezetést, onnantól pedig már nem vehették el tőlük a győzelmet.
„Van hiányérzetem, volt egy nagy helyzetem, a bal lábamra jött ki, kihagytam, de amúgy elégedett vagyok a mai meccs kimenetelével. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy Premier League bajnokok" – summázta a találkozót Szoboszlai.
Székesfehérvár büszkesége természetesen a hazaiaknak is üzent, elmondta, az volt a célja, hogy ne csak a közvetlen környezetének okozzon örömet.
Egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert, nagyon jó érzés az ünneplés és remélem még nincs vége
– zárta gondolatait Szoboszlai, akinek az egész családja a helyszínen szurkolt, most pedig sodródik az árral az est hátralevő részében.