2025.04.26. 09:48
Az összes meccsük kulcsfontosságú lesz
Szombaton Fejér vármegyei rangadót rendeznek a NB I-ben, a Fehérvár FC látogat a Puskás Akadémia otthonába. A találkozó előtt Vékony Bencével, a Puskás Akadémia középpályásával beszélgettünk.
A Fejér vármegyei rangadó előtt a Puskás Akadémia középpályása, Vékony Bence is megosztotta gondolatait lapunkkal, emellett mesélt a csapatnál betöltött szerepéről is.

Fotó: puskasakademia.hu
– Szeretnénk minél jobban felkészülni a most aktuális ellenfélből, a Fehérvárból. Mostantól az összes meccsünk kulcsfontosságú lesz, és arra törekszünk minden mérkőzésen, hogy elhozzuk a három pontot, és végig versenyben maradjunk az első helyért. – emelte ki a fiatal játékos.
Hosszú az út a Puskás Akadémia kezdő csapatáig
Vékony Bence ebben az idényben már egyre többször kap lehetőséget az első csapatban, sőt csereként beszállva már egy gólpasszt is kiosztott az NB I-ben.
– Rengeteget fejlődtem idén, aminek a legfőbb oka, hogy beleszoktam az NB I-es közegbe, hiszen hétről-hétre az első csapattal készülhetek, úgy érzem fel tudtam venni a ritmust az edzéseken. Még ha csere is voltam, mindig próbáltam élni a lehetőséggel, ennek köszönhetően többször is sok időt tölthettem a pályán, ami miatt most már jóval több meccsrutinom van. Arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet segítsek a csapatnak. Természetesen fiatal játékosként minden egyes nap bizonyítanom kell, hogy kiérdemeltem a helyem a keretben, de ez így van rendjén. Szóval dolgozom tovább keményen, minden edzésen próbálom kihozni magamból a maximumot, és hogyha adódik egy alkalom, akkor azt igyekszem kihasználni és úgy teljesíteni, hogy a jövőben a szakmai stáb akár kezdőként is bizalmat szavazzon nekem az első csapatnál. – zárta gondolatait Vékony Bence