Női Röplabda

2025.04.18. 16:00

Hazai pályán javíthatnak

Hétfőn Kaszap Tamás csapata nagyot küzdve, de simán kikapott 0-3-ra idegenben az Újpest ellen a női röplabda Extraliga 5. helyért zajló helyosztó párharc első mérkőzésén. Szombaton 16 órától hazai pályán javíthat A MÁV Előre Foxconn női gárdája.

Hazai pályán javíthatnak

Közel volt a szettgyőzelemhez két alkalommal is a székesfehérvári csapat.

Fotó: Kriskovics Antal

Hiába próbált mindent megtenni a Loki hogy legalább egy szettet be tudjon húzni az UTE elleni első mérkőzésen, a lila-fehérek kihasználták erőfölényüket már az első játszmától kezdve. A második szettben úgy tűnt talán lehet esélye a vendég fehérváriaknak, de a végjátékban az Újpest megnyerte ezt a játszmát is. A harmadik szettben volt a legnagyobb esély arra hogy szépíteni tudjon a MÁV Előre, de az Újpest 5 pontos fehérvári vezetés után sem adta fel, és  végül szintén 25-20-re nyerte meg a játékrészt, és ezáltal a mérkőzést is. A mérkőzés után a vendégek mestere nyilatkozott a hunvolley.info-nak

MÁV Előre
Hiába tett meg mindent a MÁV Előre, nem sikerült nyernie Újpesten.
Fotó: Kricskovics Antal

– Minden játékelemben jobban kell teljesítenünk, a mai nap csak a harmadik szettben tudtunk csapatként működni. – mondta el a mérkőzést követően Kaszap Tamás a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

Szombaton hazai pályán vághat vissza a MÁV Előre

A párharc második mérkőzését szombaton 16 órakor rendezik meg a MÁV Előre Röplabda Centerben. A mérkőzés játékvezetői Sík Barbara és Takács Ádám.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában