Röplabda

2025.04.19. 20:37

A kevesebb hiba döntött – Döntős a MÁV Előre!

A férfi röplabda Extraliga elődöntő párharcának 3. mérkőzésén hazai pályán fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika gárdáját a MÁV Előre Foxconn. A Loki ismételten nem engedett szettet nyerni a borsodiaknak, így 3-0-ra megnyerték a találkozót és a tavalyi év után ismét döntőbe jutottak!

A kevesebb hiba döntött – Döntős a MÁV Előre!

A tavalyi év után ismét bejutott a fináléba a MÁV Előre együttese!

Fotó: Nagy Norbert

A találkozó kezdetén Eke Péter pontjával, és Szabó Vilmos ász szervájával 3 ponttal vezetett a MÁV Előre, amelyet Pesti Marcell egy elemi erejű ütéssel négyre növelt. A Vegyész viszont nem adta fel, szorosan ott volt a hazaiak mögött a játszma során, a Loki azonban remekül tudta kontrollálni a vendégek rohamait. Ebbe az is belefért, hogy 3 alkalommal is túlütötték a labdát szervánál a székesfehérváriak. Nem sokkal később már öt pontos volt a differencia a felek között, jött is az időkérés a barcikaiaktól. Ez a rövid szünet azonban a MÁV Előrének jött jól, akik már 7 pontra, 14-7-re vezettek a játékrészben. a nagy előny tudatában sem lassítottak a koronázóvárosiak, Bakiri lábbal védett ki egy kazincbarcikai próbálkozást, melynek eredménye egy hazai pontszerzés lett. Két vendég cserét követően azonban mintha egy másik Vegyész lett volna a pályán,  és két pontra megközelítették a Lokit, Omar Pelillo pedig elérkezettnek látta, hogy kikérje első idejét. A szett vége előtt 20-17-volt az állás, ami remek alkalmat biztosított arra, hogy a vendégek mestere, másodjára is kikérje idejét. Végül nem sikerült fordítaniuk, és a hazaiak megnyerték az első játékrészt 25-21. 

MÁV Előre
Hatalmasat küzdve jutott a fináléba a MÁV Előre.
Fotó: Nagy Norbert

A második játszma elején a Vegyész óriásit küzdve igyekezett lőtávolon belül maradni a székesfehérvári együtteshez. Ehhez az is kellett, hogy ismét több rossz szervát vétsenek a hazai oldalon, amely meg is bosszulta magát,  7-7-re kiegyenlített a Kazincbarcika. Hazai időkérés után a vendégek kerültek fölénybe, akik már három ponttal vezettek. Ekkor pár hangos, aggódó sikoly is felharsant a lelátón, Szabó Vilmos pedig a pályán próbálta megnyugtatni játékostársait. Ebből a rossz sorozatból visszajött a Loki, és 12-11-re ismét vezetett. Ezután négy pontos előnyt építettek ki játszmán belül a hazaiak, de a Vegyész ebből is vissza tudott jönni, és ezt követően hatalmas csata alakult ki a pályán a szettgyőzelemért, amelyet végül ismét a MÁV Előre húzott be. Így már csak egyetlen szett választotta őket el a finálétól 25-21.

Óriási fordítást Hajtott végre a szettben a MÁV Előre!

A Vegyész a harmadik játszmában mindent elkövetett hogy legalább a szépítés összejöjjön. Már 2-6-ra is vezettek a szettben, ami ellen a Loki nem igazán tudott mit tenni. Omar Pelillo időkérése után is folytatódott a hazai csapat rossz formája, már 4-10-re vezettek a vendégek. Azonban a kazincbarcikaiak hibáit kihasználva, hihetetlen akaraterőt és elszántságot mutatva 13-13-ra kiegyenlített a Loki majd át is vette a vezetést! Mindkét csapat rendkívül szórakoztató játékot mutatott be a játszma során, és a végjátékra kanyarodva kényelmes négy pontos előnyt épített ki a koronázóvárosi együttes, így már fél lábbal a döntőben érezhették magukat. Végül 25-19-re megnyerte a mérkőzést a MÁV Előre, így 2024 után ismét döntőbe jutott!

MÁV Előre Foxconn-Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (21,21,19)

Első mérkőzés, Székesfehérvár, Nézőszám: 173 fő Vezette: Tillman Gy. Halász E.

MÁV Előre-Foxconn: Szabó V. , Eke , Koci , Bakiri  , Pesti , Luna  ,–  Fazekas B., Bandi , ,Takács (libero), Péter , Szávai , Sebestyén, Szentesi. Tepszis (libero) Vezetőedző: Omar Pelillo

Vegyész RC Kazincbarcika: Nikolov , Garan , Durigon , Péter B. , Cziczlavicz , Péter M. , – Kisházi, Kiss(Libero), Óhidi, Fecske, Csordás (libero).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában