2025.04.23. 11:33
Felejthetetlen estével ajándékozták meg a szurkolókat
Kétszeri hosszabbítás után aratott bravúros győzelmet a felsőházi rájátszásban az utolsó pillanatban, gyakorlatilag a kertek alatt becsúszó Alba Fehérvár kosárcsapata. A friss kupagyőztes, a szezonban a nemzetközi porondon is jól teljesítő Falcót verték kétszeri hosszabbításban.

Izgalmas mérkőzésen, kétszeri hosszabbítás után verte az Alba a bajnokesélyes Falco együttesét. Isaiah Philmore, a fehérváriak légiósa (labdával) tör kosárra.
Fotó: NAGY NORBERT / FMH
A szombati, vasi derbi nagyarányú veresége után túl sok jel nem utalt arra, hogy a kék-fehérek legyőzik a sárga-feketéket. Mégis bekövetkezett, a fehérváriak kétszeri hosszabbításban győztek 120-112-re, ez volt a nyugatiak első, hazai veresége a szezonban. Kétszer már kényszerültek túlórára az idényben, de azt a két derbit végül hozták. A kedd estit nem.
Alejandro Zubillaga, az albások spanyol szakvezetője érthetően büszke volt játékosaira.
- Először is köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Az idény rosszabb pillanataiban kaptunk kritikákat, hogy ez a csapat nem dolgozik eleget, azonban a srácok nagyon is sokat melóztak. Emberek vagyunk, hibázhatunk. Az önkritikusan be kell vallanom, az alapszakaszunk nem a legjobb volt, de ezúttal sikerült a szurkolóinknak egy felejthetetlen estét szereznünk. Voltak, akik nem hittek bennünk, de ma megmutattuk a csapat erejét, a következő mérkőzéseken is nagy szükségünk lesz a támogatásra, fontos, hogy akadnak, akik hisznek bennünk. Együtt erősebbek vagyunk.
Kertész Dániel, a koronázóvárosiak másodedzője a csapat küzdőszellemét emelte ki.
-A hétvégi, szombathelyi mérkőzésen elszenvedett vereséget követően taktikailag néhány dolgon változtattunk, úgy gondolom, az ellenfél erre nem volt felkészülve. A támadáson és védekezésen is alakítottunk, az új elképzelések szerint játszottunk. Minden játékosunk úgy lépett be a kezdés előtt a csarnok bejáratán, hogy pontosan tudta, ez az utolsó esélyünk, hogy a párharcot hazai pályán még folytassuk. A srácok megmutatták a saját karakterüket, a szezon korábbi meccsein akadtak gyengébb teljesítmények, ezúttal azonban minden összeállt. Fontos volt, hogy elhitték, ha hisznek magukban, képesek bárkit legyőzni a hazai mezőnyben. Mindannyian tudtuk, ha sikerül nyernünk, a pénteki, szombathelyi mérkőzés után hétfőn újabb esélyt teremtünk magunkat a fehérvári ütközetre. Nagy öröm, hogy a negyeddöntős párharc jövő héten is folytatódik.
Milos Konakov, a Falco edzője szerint kimondottan jó meccset vívtak az együttesek.
-Az Alba nagyszerűen teljesített, remek intenzitással játszottak. Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk az idényben, jó néhány dologról beszéltünk a találkozó előtt, mégis számos hibát elkövettünk. Például 21 triplát kaptunk, még ha jó százalékkal is dobtak, ennyi lehetőséget nem adhatunk nekik. A kezünkben volt a mérkőzés, azonban fontos pillanatokban nem faultoltunk, a házigazdák visszajöttek a mérkőzésbe. A második hosszabbítást nem kezdtük jól, ez végül a vereségünkhöz vezetett. Ez már a rájátszás, nincsenek egyszerű mérkőzések, mostantól már a következő találkozóra kell koncentrálnunk, természetesen pénteken, hazai környezetben nyerni szeretnénk.
A fehérváriak amerikai légiósa, Tyler Thomas az első hosszabbításban elképesztő, kulcsfontosságú triplával mentette döntetlenre a találkozót, ezzel döntő érdemeket szerzett a későbbi sikerben.:
-Remek mérkőzés volt számunkra, kemény küzdöttünk, jól védekeztünk és megadtuk magunknak az esélyt a győzelemre. Nagyon örülök, hogy legyőztük a szombathelyieket.
Pongó Marcell, a Falco válogatott irányítója két, Fehérváron töltött év után, másfél éve szerződött a bajnok vasiakhoz, az utóbbi fél évtized egyeduralkodójához. Ezúttal 13/6 pontot jegyzett.
- Gratulálok az Albának, megérdemelték a győzelmet, 21 hárompontost dobtak, ami döntőnek bizonyult. Tisztában voltunk vele, számukra ez az egyetlen módja annak, hogy megverjenek minket, de nem védtük eléggé szorosan őket. Ha a végjátékban hárompontos előnyünk van, okosabbnak kell lennünk, ha támad az ellenfél, oda kell ütni, hogy képtelenek legyenek triplát dobni