2025.04.23. 19:15
Korábbi Volán játékosok a DAB élén
A Dunaújvárosi Acélbikák a hivatalos oldalán tudatta, hogy ki veszi át a csapat irányítását. A DAB új vezetőedzője Hetler Ádám lett, míg a másodedző szerepét Németh Péter tölti be. Mindketten rendelkeznek Volán múlttal, igaz eltérő módon.
A DAB még márciusban a DEAC ellen kiesett az OB1 rájátszásából, ami után a klub a hivatalos oldalán tudatta, hogy vezetőedzője, Somogyi Balázs a távozás mellett döntött. A dunaújvárosi alakulat egy hónappal később jelentette be, ki veszi át a megüresedett pozíciót.

Fotó: duol.hu
A piros-feketék új vezetőedzője Hetler Ádám lett, aki szinte a teljes játékos pályafutását az Újpestben töltötte, csak az utolsó szezonjára váltott klubot. Ekkor a másodosztályban szereplő Tisza Volán MTK-ba igazolt, és innen is vonult vissza. Másodedzőként megfordult az MTK, a Győri ETO, és a Vasas korosztályos csapatainál, majd első vezetőedzői megbízatását is a Győri ETO HC U18-as csapatánál töltötte. Ezután került a Lehel HC-hoz, ahol három évig dolgozott különböző korosztályok vezetőedzőjeként. 2023-ban került Dunaújvárosba, ahol az U18-as és az U21-es csapatot irányította. A 2024-2025-ös szezonban már Somogyi Balázs mellett is dolgozott másodedzőként.
Hetler Ádám munkáját elsősorban Németh Péter fogja segíteni, aki játékosként Székesfehérváron mutatkozott be a felnőttek között. Két évet töltött a Koronázóvárosban, ahol a Fehérvári Titánok mezében 60 meccsen 26 gól mellett kiosztott 12 gólpasszt is, sőt még az Alba Volánban is jutott neki 7 mérkőzés az EBEL-ben. Ezt ey Újpesti időszak követte, amit egy 1 éves svédországi itérő szakított meg, majd 2015-ben Dunaújvárosba szerződött, ahol 7 évig alapembere volt az Acélbikáknak.