2025.04.26. 17:59
Nem sikerült a bravúr, kikapott az Alba Fehérvár KC
Szoros mérkőzést játszottak a székesfehérváriak, 25-23-ra hozta a kötelezőt a MOL Esztergom a női kézilabda NB I 22. forduljában. Az Alba Fehérvár KC sorsa az első félidőben pecsételődött meg.
Nem várt könnyű feladat Szuzana Lazovics lányaira, hiszen az Alba Fehérvár KC a MOL Esztergom vendégeként lépett pályára a női kézilabda NB I 22. fordulójában. A papírforma egyértelműen az esztergomiaknak kedvezett, azonban Magyar Kupában egyszer már sikerült borítania ezt a székesfehérváriaknak ebben az idényben, akik ezt ismételhették volna meg most Esztergomban.

Fotó: Fehér Gábor
Jól tartotta magát az Alba Fehérvár KC, de a bravúr nem sikerült
Az első félidőt jól indított a székesfehérvári gárda, a vezetést is megszerezte, azonban a MOL Esztergom szép lassan felőrölte a Szuzana Lazovics együttesét, amelynek semmi sem akart összejönni, így a házigazda 9-4-re elhúzott. Innen szép lassan próbált visszakapaszkodni az FKC, Katarina Pavlovic révén sikerült is egy gólra felzárkózni, de egy másodperccel a játékrész vége előtt még Ballai Anna betalált, így ismét kettővel vezettek Elek Gáborék, 12-10.
A fordulás után sokáig tartotta kétgólos előnyét az Esztergom, amelyet egyszer-egyszer sikerült háromra is növelnie a házigazdáknak, az Alba FKC, azonban ennél egyszer sem engedte távolabb ellenfelét. Ez azonban kevés volt, Elek Gábor tanítványai rutinosan megoldották a feladatot, megőrizték félidei előnyüket, és 25-23-ra diadalmaskodtak.
Az Alba Fehérvár KC legközelebb május 3-án, szombaton 16.30 órától lép pályára az MTK Budapest ellen hazai környezetben a Köfém Sportcsarnokban.
Női kézilabda NB I, 22. forduló
MOL Esztergom–Alba Fehérvár KC 25-23 (12-10)
Esztergom, Suzuki Aréna, 640 néző, Vezette: Kiu Gábor, Kiu Tamás
MOL Esztergom: Herczeg, Tóth N. – Hajtai, Horváth V., Ballai B. 2, Kisfaludy 4, Kovács A. 3, Majoros, Ballai A. 3, Faragó 8, Szőke 1, Kármán, Teplán 1, Szucsánszki 3, Nick, Mlinkó. Vezetőedző: Elek Gábor
Alba Fehérvár KC: Aalla, Hadfi – Szabó-Májer, Tolnai 1, Utasi 6, Takó, Szabó K. 1, Szmbatjan 2, Pavlovic 7, Sulyok, Kocsis B. 5, Kövér 1, Szemes, Da Costa, Czenki. Vezetőedző: Szuzana Lazovics
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/3.