2025.04.27. 13:55
A vereség ellenére elégedetten távoztak Esztergomból
Bár nem sikerült a meglepetés győzelem, mégis elégedetten távozhattak a székesfehérvári kézilabdázó hölgyek a Komárom-Esztergom vármegyei megyeszékhelyről. Az Alba Fehérvár KC 25-23-as vereséget szenvedett a MOL Esztergom vendégeként. Szuzana Lazovics a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón összességében elégedett volt a csapata játékával, Maddi Aalla pedig ismét kiváló formában védett.

Nem sikerült a bravúrgyőzelem az Esztergom ellen.
Fotó: Kricskovics Antal
A Magyar Kupa idei kiírásában már egyszer hazai pályán le tudta győzni az Alba Fehérvár KC az Esztergomot, így joggal reménykedhettek abban, hogy vendégként ismét meg tudják ismételni ezt a sikert. Jól kezdődött a mérkőzés a székesfehérváriak számára, Szabó Kitti révén megszerezte a vezetést a vendég együttes, majd kiegyenlítettek az esztergomiak, Ballai Borbála góljával. Erre Katarina Pavlovic még tudott válaszolni fehérvári oldalról, azonban a 17. percben már 9-4-re vezetett az Esztergom, amely a későbbiek során döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetelét illetően. Valamelyest vissza tudott jönni ebből a hátrányból az FKC, 12-10-es hazai vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok.

Fotó: albakezi.hu
Nem sikerült fordítania a második félidőben az Alba Fehérvár KC-nak
A második félidőben bár próbáltak felzárkózni a székesfehérváriak, Elek Gábor csapata remekül tudta kontrollálni az előző játékrészben kiépített előnyüket. Maddi Aalla hiába védett szenzációsan, támadásban nem sikerült feltörni az esztergomi védelmet, így kis különbséggel 25-23-re győzött a hazai együttes. Bár vereséget szenvedett az FKC, a mérkőzés utána sajtótájékoztatón elégedetten nyilatkozott a csapat vezetőedzője, valamint a spanyol kapus, Maddi Aalla.
– Nehéz mérkőzésre készültünk, és ellenfelünk megmutatta, miért is állnak ott a tabellán, ahol. Elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával védekezésben, fontos, hogy ezt át tudjuk vinni a hátralevő mérkőzéseinkre is. Pozitívum, hogy egy ilyen csapatot huszonöt gólon tartottunk, de a támadójátékunknak sokkal-sokkal jobbnak kell lennie. Problémát okozott a túl sok könnyen eladott labda, amitől bizonytalanok lettünk, de összességében elégedett lehetek a csapatommal, nem adták fel, harcoltak a végsőkig. Úgy éreztem, hogy akár döntetlen végeredmény is benne volt a játékban, de ilyen a sport – nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Szuzana Lazovics az Alba Fehérvár KC vezetőedzője.
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ha csak a védekezést nézzük, nem hagytuk, hogy átrohanjanak rajtunk, így végig volt esélyünk pontot szerezni. A támadásokban több hibát vétettünk, több alkalommal is könnyen eladtuk a labdát. Jó erőfelmérő volt számunkra egy nagy csapat ellen idegenben. Remélem, hogy a mostani formánkat át tudjuk menteni a jövőheti hazai találkozónkra is – mondta a mérkőzés során remekül védő székesfehérvári kapus, Maddi Aalla.