Labdarúgás

2025.03.17. 10:47

Nem várt eredmény született az NBIII Észak-nyugati csoportjában

A listavezető Bicskei TC kikapott a labdarúgó NBIII Észak-nyugati csoportjában a kiesés ellen küzdő Komárom VSE-től. A bajnokság másik megyei érdekeltségű mérkőzésén a Puskás Akadémia második csapata döntetlent ért el a Balatonfüred ellen.

Nem várt eredmény született az NBIII Észak-nyugati csoportjában

Nem várt vereséget szenvedett el a Bicske csapata.

Fotó: Komárom VSE / Facebook

A bicskeiek a fordulót megelőzően egy ponttal vezették az észak-nyugati csoport tabelláját. Az eddigi formájuk alapján sima győzelmet lehetett várni a Fejér vármegyei csapattól, hiszen legutóbb 2-0-ra verték a komáromiakat. Már a mérkőzés kezdetén érvényesítette akaratát a Komárom, amely megzavarta a hazai pályán futballozó bicskeieket, és a 23. percben Szénási talált be a vendégektől, majd a játékrész 37. percében Múcska növelte két gólosra az előnyt. Ezt követőn a Bicske hiába próbálta feltörni az ellenfél védelmét, nem sikerült neki. Így nagy meglepetésre vereséget szenvedtek. Ezzel a fiaskóval elvesztette vezető helyét a Bicske, mert a Mosonmagyaróvár győzni tudott a Kelen SC ellen, így ők a tabella új éllovasai.

megye
Sokkolta a bicskei játékosokat a megalázó eredmény.
Fotó: Bicskei TC / Facebook

 

Bicskei TC-Komárom VSE 0-2 (0-2)

Bicskei TC: Illés – Márkus,Gaszner,Király, Tifán (Schildkraut, 46.) – Szalai (Sóron,46.) Hirman (Kispál,46.), Tischler(Beliczky, 59.), Bozsoki – Dulló, Molnár (Varga, 67.)

Vezetőedző: Csordás Csaba

Komárom VSE: Ásványi – Nagy, Bartos (Horváth R., 74.), Sandal, Köles –Wágenhoffer, Szénási, Nagy P. (Csöngei, 82.) Nagy Z. (Szecsődi, 82.) – Múcska (Tímári,67.) Bán (Harangozó, 67.)

Vezetőedző: Both Márton

Gól: Szénási (23.) Múcska (39.)

A forduló másik megyei érdekeltségű csatája a Puskás Akadémia II.- Balatonfüredi FC volt, ahol a vendégek vezető gólját az egykori Puskás játékos Lencse László szerezte meg, majd a második félidőben kiegyenlített a Felcsút. A találkozón több gól nem esett, így 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

 

NB III. Észak-Nyugati csoport 20. forduló

Puskás Akadémia FC II-Balatonfüredi FC 1-1 (0-1)

Puskás Akadémia FC II: Lehoczki – Szojma,Szűcs Magasföldi, Yablonski (Halászi, 55.) – Dymitryev ( Puljic,82.), Janyickij, Szabari (Tryscuk 82.), – Orján, Kun, Radics.

Vezetőedző: Vanczák Vilmos

Balatonfüredi FC : Iváncsics – Rédling, Berzsennyi (Juhász I. 87,) Farkas, Tóth.L (Imre I. 85) – Lencse, Sárorssy (Lórántfy B. 71.), Mayer, Burucz,Szabó.B –Tóth.G (Irmes D. 71).

Vezetőedző: Szabados Tamás

Gól: Szabari (54.) ill, Lencse, (35.)

 


 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában