Kézilabda

2025.03.20. 12:53

Szabó Kitti: "A legjobb helyen szeretnénk végezni a bajnokságban"

Az Alba Fehérvár KC az elmúlt időszakban egyre jobb formát mutat, többek között a játékosok remek egyéni teljesítményeiknek köszönhetően. A válogatott szünet után legyőzték a Békéscsabát. A hétvégén Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) ellen játszik megyei rangadót a székesfehérvári csapat. Ennek kapcsán beszélgettünk a legutóbbi Békéscsaba elleni győztes találkozó után, a hét csapatába is bekerülő Szabó Kittivel.

Szabó Kitti: "A legjobb helyen szeretnénk végezni a bajnokságban"

Szabó Kitti szerint a 8.hely elérése is reális az Alba Fehérvár KC számára

Fotó: Fehér Gábor

Gratulálok hogy bekerültél a hét csapatába! Minek köszönhető a formajavulásod?

– Hát igazándiból nekem nem indult jól a szezon, volt egy hosszabb kihagyásom. Ebből nehezebben jöttem vissza testileg is és lelkileg is, és őszinte leszek, nem tudom honnan jött ez a jó forma. De ahogy a csapat is egyre jobban egyben van, és jó teljesítményt nyújt, ez is okozhatja azt, hogy ennyire feljavult a játékom.– Kezdte gondolatait lapunknak adott nyilatkozatában Szabó Kitti az Alba Fehérvár KC jobbátlövője. 

Alba Fehérvár
A legutóbbi hazai mérkőzésen lőtt 11 gólja is hozzájárult, hogy bekerült a hét csapatába az Alba Fehérvár irányítója, Szabó Kitti.
Fotó: Fehér Gábor

Ebben a javulásban közrejátszott az egy hónapos szünet?

Szerintem igen. Ez a válogatott szünet arra is jó volt, hogy  sok időnk felkészülni a Békéscsaba ellen, illetve hogyha valakinek voltak egyéni problémái, azokat rendezni tudta.


A hétvégén Dunaújvárosban léptek pályára. Szerinted mi kell ahhoz hogy idegenben megverjétek a DKKA-t?

Ha ugyanazt a fegyelmezett játékot tudjuk támadásban és védekezésben is produkálni, amit a utóbbi mérkőzésen, vagy mondhatnám a Budaörs elleni meccset is, akkor legyőzhetjük a Dunaújvárost. Most a csapatnak  jó a lelkiállapota, ami szerintem egy női csapatnál fontos, hogy milyen hangulatban megy egy idegenbeli találkozóra. Szerintem ez felénk hajtja inkább a malmot. Nyilván nekünk lesz nehezebb vendégként, mi sokkal jobb állapotban vagyunk mint ők, mert mi egy magabiztos győzelem után megyünk a mérkőzésre.

Ha a tabellára ránézünk, ez egy kiesési rangadónak tűnhet. Ezt ti is úgy kezelitek, vagy mint egy mérkőzést a sok közül, amit meg kell nyerni? Van emiatt plusz nyomás rajtatok?
 

Én nem nevezném kiesési rangadónak, nyilván vannak, akik ezt a meccset úgy fogják fel. Azt gondolom, egy kicsivel kevesebb a nyomás rajtunk most, hogy hazai pályán két mérkőzést is be tudtunk húzni.Nyilván még mindig ott vagyunk a tabella második felében, egy-két pont választ el minket a hátsó résztől, de így hogy egy kicsit elszakadtunk, szerintem annyira már nincs ott a nyakunknál a kés. Egy fiatal csapatnál ez nyomást adhat egy ilyen rangadó előtt, de szerintem most pont inkább az ellenkezője jellemző a csapatra, kicsit felszabadultunk, ami szerintem erőt tud adni a mérkőzés előtt.
 

Mi a csapat célja a bajnokság végéig?
 A legjobb helyen szeretnénk végezni a bajnokságban ami talán a 8. hely lehet. Bár sokan mondják, hogy nem annyira jó a sorsolásunk, de én már olyan cipőben, hogy az utolsó két forduló döntött arról, hogy bent marad-e egy csapat, vagy nem. A májusi utolsó két mérkőzésen a Fradi és a Győr ellen már papíron sincs esélyünk pontot szerezni, úgyhogy addig tudjuk ezt a kérdést lerendezni. De ha kilencedikek leszünk, akkor sem leszünk csalódottak.
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában