Atlétika

2025.02.12. 15:30

Gyulai Memorial: büszkén adhatja át a stafétát Fehérvár

Idén már Budapesten kerül sor a nívós nemzetközi atlétikai versenyre. A Gyulai Memorial augusztus 12-én, a sportág magyarországi fellegvárába, a Nemzeti Atlétikai Központba költözik.

Gyulai Memorial: büszkén adhatja át a stafétát Fehérvár

Fehérváron nagyot ugrott az ázsiója a Gyulai Memorialnak – képükön Grant Holloway olimpiai-, világ- és Európa-bajnok (középen) gátfutó a Bregyó rekortánján

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Több mint egy évtized, egész pontosan 11 esztendő után köszön el a verseny Székesfehérvártól. A koronázóváros óriási szerepet játszott a 2006-ban elhunyt sportriporter, és sportdiplomata nevét viselő nemzetközi atlétikai verseny fejlődésében. A Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj az 1980-as években óriási népszerűségnek örvendő Budapest Nagydíj utódaként, először 2011-ben került megrendezésre. Három éven át a Puskás Ferenc stadionban versengtek az atléták, majd 2014-ben Székesfehérvárra költözött a megmérettetés. 2025-ben már a két évvel ezelőtti atlétikai vb-nek otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ fogadja a mezőnyt – amint ez a Nemzetközi Atlétikai Szövetség honlapján is olvasható. 

Gyulai Memorial Székesfehérvár
Teltház a Gyulai Memorialon
Fotó: Nemzeti Sport / Török Attila

A kezdetektől fogva egészen elképesztő sztárparádét hozott a verseny. Olimpiai, világ-, és Európa-bajnokok egész hada fordult meg a Regionális Atlétikai Központban egy világszinten is egyedülálló környezetben, ahol a szurkolók testközelből csodálhatták a világ legjobb atlétáit, akik szintén megszerették Fehérvárt, sokan közülük az atmoszférát magukba szívva fürdőztek a közönség közelségében, és szeretetében. A Gyulai Memorial a világ legrangosabb atlétikai versenyei közé emelkedett. Tavaly extrém kihívást hozott a nagydíj: óriási kánikulában zajlott a versenyt.

Gyulai Memorial Székesfehérvár
2024-ben is látványos versenyt vívtak a 3000 méter akadályfutás lányai, Logan Jolly (középen) volt a Jolly Joker
Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)

Gyulai Memorial: micsoda emlékek!

Hosszasan sorolhatnánk az atlétika állócsillagainak névsorát, akik akár többször is megfordultak a Gyulai Memorial révén Székesfehérváron. De talán az élmények még ennél is fontosabbak, hogy karnyújtásnyira voltak tőlünk a szupersztárok, és a "mieink" is: Baji Balázs, Márton Anita, vagy éppen Kozák Luca. Nem beszélve azokról az ARAK-ban nevelkedő atlétákról, például Takács Boglárkáról, Szabó Dánielről, Mátó Sáráról, akik elképesztő mezőnyben kaptak lehetőséget annak idején a bizonyításra. Ahogy bizonyított a város, mint vendéglátó, és a fehérvári szervezőgárda is – nem véletlen, hogy közülük többen a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon is ott voltak az önkéntesek csapatában.

A Gyulai Memorial tavaly elbúcsúzott tőlünk, de a neve örökre összeforrt Székesfehérvárral. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában