2025.02.12. 14:25
DAB: fáradtan, de keményen
Brassóban 6-1-es vereséggel zárta az Erste Liga alapszakaszának utolsó előtti fordulóját a Dunaújvárosi Acélbikák csapata. Somogyi Balázs vezetőedző megdicsérte fiatal kapusát.

6-1-re kikapott a DAB a Brassó otthonában
Fotó: Corona Brasov
Bejó András első erdélyi túráján vett részt a bikákkal, és a fiatal hálóőr igyekezett megfelelni az elvárásoknak egy olyan mérkőzésen, ahol a papírforma messze nem az újvárosiak sikerét ígérte. Sokkal inkább a magyar bajnoki rájátszásra készül a DAB.
– Fiatal kapusunk, aki mindössze tizenkilenc éves, most volt először kezdő és tökéletes teljesítményt nyújtott, sokat segített nekünk abban, hogy meccsben maradjunk, sokat dolgozott a csapatért. Rajta kívül is több fiatal szerepelt a sorokban, akik keményen dolgoztak, voltak lehetőségeik is. Sok hibával játszottunk, ugyanakkor hajnalban indultunk Brassóba, szóval a test és a fej is fáradt volt egy kicsit, de igyekeztünk küzdeni és keményen dolgozni. Ezzel együtt a Brassó jobb volt ezúttal és megérdemelte a győzelmet – mondta Somogyi Balázs vezetőedző.
A DAB 24 órával a keddi mérkőzés után február 12-én 17:30 órakor a Csíkszereda otthonában vívja utolsó mérkőzését az alapszakaszban.