Építkeznek, de megtartják értékeiket

2025.02.03. 18:27

Bíznak a jobb folytatásban az Alba FKC-nél

Az Alba Fehérvár KC-ra vasárnap egy igen fontos rangadó vár a Moyra Budaörs ellen, ám ezt megelőzően a Szuzanna Lazovics vezetőedző sajtótájékoztatón értékelte a mögöttük hagyott félévet, majd a klubvezetés bemutatta be a csapat új szerzeményét, és azokat a játékosokat, akikkel szerződést hosszabbított.

Szuzanna Lazovics, Katarina Pavlovic, Kocsis Bettina, Takó Viktória, Szabó Kitti

Fotó: Káldor András

Szombaton az Alba Fehérvár KC együttese Vácott ötven percig uralta a mérkőzést, ám ezt követően szinte „lefagyott” a gárda, és ennek vereség lett a vége. A tabellára nem ildomos ránézni, mert közel sem a csapat tudásának megfelelő pozíciót foglal el, ne kerteljünk jelen pillanatban egy csapatot, az MTK-t előzik meg, azaz kieső helyen állnak.

Szuzanna Lazovics a lányok montenegrói szakvezetője a bajnokkág feléhez érve értékelt, illetve az előttük álló időszakról is beszélt.  

-  A szezon nagyon jól indult, győzelmekkel és jó mérkőzéseket játszottunk, ám ezt követően olyan meccseken is veszítettünk, amelyeken várható lett volna a pontszerzés. Ennek ellenére én látom a fejlődést a csapaton, több tekintetben is léptünk előre az idény elejéhez képest. Az építkezéshez idő kell, meg vagyok győződve arról, hogy ennek az eredménye még inkább látható lesz a bajnokság második felében. Vácon az első ötven percben a bajnokság legjobb eddig 50 percét produkáltuk, nagyon sajnálom és csalódott vagyok utolsó tíz perc miatt, amikor saját magunk miatt veszítettük el a mérkőzést. Ettől függetlenül ez az ötven perc is mutatta, hogy sokat léptünk előre, de a korábbi meccseken is pozitívumokat mutatott a csapat. A klub minden támogatást megad, hogy a fejlődés beérjen, be szeretnénk bizonyítani, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobbak leszünk, ezt kell hogy megmutassa az idény második fele. Én is más kultúrából érkeztem, nekem is hozzá kellett igazítanom a stílusomat az itteni kézilabdához, és játékosokhoz. A játékosok egyre jobban idomulnak, hogy megszokják a stílust és a mentalitást. Amennyiben ránézünk a tabellára láthatjuk, hogy nagyon sűrű a mezőny, és az élcsoporthoz tartozó csapatok ellen is többször bizonyítottunk, az FTC és az ETO ellen hosszú periódusokon keresztül megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt és nem megyünk feltett kézzel a pályára. Ezt a mentalitás szeretnénk folytatni a továbbiakban is, fejlődés az idő kell, és az előbb-utóbb az eredményekben is meg fog mutatkozni.

Az új szerzemény Katarina Pavlovic 
Fotó: Káldor András


A elmúlt hét folyamán némiképp átalakult az AFKC játékoskerete, ugyanis elhagyta a klubot, családi okok miatt hazatért a lengyel átlövő Malgorzata Trawczynska, helyére pedig igaz „nagyvadat” szerződtettek a fehérváriak. Vácott már be is mutatkozott a 30 esztendős 25-szörös horvát válogatott balkezes jobbátlövő Katarina Pavlovic, aki korábban a román Minaur Baia Mare csapatát erősítette. A játékossal másfél éve szerződést kötöttek.
- 22 éve kézilabdázom, ez a sportág az életem, nagyon sok helyen megfordultam pályafutásom során akár játékosként, akár ellenfélként. Örültem a székesfehérvári lehetőségnek, a szerződésem is mutatja, hogy hosszabb távra tervezek itt. – hangsúlyozta.
Három játékosa szerződés hosszabbításáról is beszámolt az egyesület. A beálló Kocsis Bettina kettő, míg Takó Viktória, valamint Szabó Kitti egyaránt plusz egy évre kötelezte el magát.

Közülük Takó Viktória a legrégebben tagja a gárdának.

- Negyedik éve játszom itt, nagyon megszerettem a csapatot és Fehérvárt is. Nagyon sok játék lehetőséget kapok, ami manapság az NB I-ben ritkaság számba megy, főleg egy szélsőnek. Idén ugyan egy kicsit nehezebb a bajnokság, de úgy érzem, jönni fognak az eredmények. – tette hozzá a balszélső.
Szó esett a továbbiakban a klub fennállásának eddigi legnagyobb sikerének, a 2005-s EHF Kupa győzelem 20 éves jubileumáról, amelyet méltóképpen szeretnének megünnepelni.
Az egyesület mindig élen járt, amikor a társadalmi felelősségvállalás kerül előtérbe. Ezúttal a SZÉNA Egyesület számára ajándékoznak húsz félszezonra szóló bérletet, amelyet jeképesen Bálesné Elekes Rita vett át Szabó Kittitől.

A jótékonyság jegyében a Budaörs elleni találkozó előtt nyílik meg a csapat hivatalos fotósa, Sastinszky Dániel kiállítása, aki száz fényképet állít ki, melyet a játékosok dedikálnak. Az aláírt fotókat jelképes áron megvásárolhatják a szurkolók, és a befolyt összeggel Sándor Laura gyógykezelését támogatja a kiállító. A kétéves Laura a klub korábbi kapusa, Györkös Rebeka kislánya, aki egy ritka genetikai rendellenséggel született, és folyamatos műtétekre szorul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában