2024.12.19. 11:30
Kiss Dávid: Találtak két gólt
A Hydro Fehérvár AV19 hazai pályán szenvedett 3-2-es vereséget a Villach ellen. A találkozót követően a Volán vezetőedzője, Kiss Dávid és a csapat támadója Mihály Ákos értékelt.

A Volán rengeteg helyzetet puskázott el
Fotó: Fehér Gábor
A székesfehérváriak sem tudták megfékezni a kiváló formában lévő Villachot, amely ezzel a győzelmével már sorozatban nyolc meccsre duzzasztotta a győzelmi szériáját. Az összecsapást követően először Kiss Dávid értékelt az AV19 hivatalos facebook oldalának.

Fotó: Fehér Gábor
– Az első harmadunk nem sikerült túl jól, az ellenfél sem volt igazán veszélyes, viszont a kontrákból találtak két gólt – emelte ki a szakember.
A szünetet követően magára talált a Volán, amely gyorsan ki is egyenlített.
– A második etapot remekül kezdtük, uraltuk a játékot, hosszan birtokoltuk a korongot, rengeteg időt töltöttünk a támadó harmadban és a cseréinket is a saját ritmusunk szerint tudtuk behozni. A jól ütemezett sorcseréknek köszönhetően le tudtuk őket fárasztani, aminek köszönhetően több lehetőségünk volt lőni. Működtek a mélyre betett pakkok, sokszor tudtunk a kapujuk mögül építkezni, ennek meg is lett az eredménye, hiszen sikerült kiegyenlítenünk – nyilatkozta a vezetőedző az egalizálás kapcsán.
A harmadik játékrészt is inkább a hazai pályán játszó AV19 irányította.
– Több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, viszont a kapusuk mindent kivédett. Ez a mérkőzés tipikusan az a fajta volt, amikor hiába van sokkal több lehetőséged, sokszor tudod nyomás alá helyezni az ellenfelet, mégsem kerülsz előnybe. A harmadik góljukat lényegében odaajándékoztuk, nem kellett megharcolniuk érte, ez viszont benne van a játékban. Pénteken igyekszünk mindent megteszünk az újabb győzelemért –zárta gondolatait Kiss Dávid.
Ezt követően Mihály Ákos is röviden értékelt.
– A kezdés nagyon rosszul sült el, a Villach viszonylag gyorsan kétgólos előnyt szerzett, azonban pozitívumként kiemelhetjük, hogy sikerült visszakapaszkodnunk és egyenlítettünk. Sokszor domináltuk a meccset, ennek ellenére a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni – emelte ki a támadó.