2024.12.21. 21:03
Kemény angol ellenfelet kapott a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia ott van az UEFA Ifjúsági Liga legjobb 32 csapata között. A felcsútiak az Aston Villa ellen juthatnak a legjobb 16 közé.

Babó Levente szerint komoly játékerőt képviselő ellenfelet kapott a Puskás Akadémia az ifi BL-ben
Fotó: puskasakademia.hu
December 20-án, pénteken megtartotta az UEFA Ifjúsági Liga főtáblájának sorsolását a szövetség. Az egyenes kieséses mezőnyben az angol Aston Villa lesz a Puskás Akadémia ellenfele, amely az elit ágon három győzelemmel és három vereséggel zárt. Kikaptak a svájci Young Boystól 2-1-re, a német Bayern Münchentől 1-0-ra, valamint az olasz Juventustól 2-0-ra, de legyőzték az olasz Bolognát 3-1-re, a belga Club Bruggét 6-2-re, valamint a német Lipcsét 4-3-ra.
A Babó Levente vezette fiatalok februárban, hazai környezetben harcolhatják ki a továbbjutást az egymeccses párharcon.
„Az angol U18-as bajnokságot az Aston Villa vezeti a saját csoportjában, azaz a legfelső szintről érkező riválist kaptunk” – így reagált az ifi BL-főtábla sorsolásra a szakvezető. „Láttam már a birminghami csapat pár meccsét, hiszen fél szememet a sorozat eseményein tartottam eddig is. Az egyik leggyorsabb csapatról beszélünk, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük. A belga Club Brugge ellen egy hatos rúgtak, szoros meccset játszottak a Bayern és a Juventus ellen is, avagy a legmagasabb szinvonalat képviselik. A karácsonyi ünnepségen elköszöntem a fiúktól, de a neten azért beszélgettünk a sorsolásról. Január hatodikán megkezdjük a felkészülést, és alig várjuk a nagy mérkőzést” – nyilatkozta a puskasakademia.hu-nak a vezetőedző.