Férfi kézilabda

2024.09.02. 19:59

Vereség hazai pályán

A Veszprémi KKFT U21-es csapata ellen aratott idegenbeli győzelme után ezúttal hazai pályán játszott felkészülési mérkőzést a VAX KE Sárbogárd.

Szabó Róbert

A férfi kézilabda NB II-be újoncként feljutó sárbogárdiak ezúttal a velük egy csoportban szereplő Kalocsa KC-t fogadták a Városi Sportcsarnokban.

A találkozó elején jól kezdett a VAX, 2-1-re vezettett a házigazda, de ezután mintha elvágtak volna valamit a játékukban – derül ki a csapat beszámolójából. Ahogy írják, támadásban elkezdtek kapkodni és türelmetlenül játszani, amiket az ellenfél gyors gólokkal büntetett. Védekezésben nem volt meg a részükről a keménység, így a Kalocsa gyorsan meglépett hat-hét góllal. A félidő végéig aztán nagyra nyílt az olló, 10-22 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után a Sárbogárd feléledt, türelmesebben és szervezettebben játszott, a védelemben is elkezdtek jönni a faultok, így sikerült megfékezni a kalocsaiakat. A második játékrészben csupán kilenc gólt engedett a házigazda, így sikerült hat gólra felzárkózni, 25-31-re kapott ki a VAX.

„Az első félidei játékunk borzasztó gyengére sikerült, amiből le kell vonnunk a következtetéseket. A második félidőben már azt az arcunkat mutattuk, amire lehet építeni. Viszont két ilyen ellentétes félidő nem fog beleférni a bajnokságban, hiszen ekkora hátrányt senki elle sem lehet ledolgozni az NB II-ben” – értékelte a találkozót hivatalos facebook oldalán a Sáborgárd.

A VAX Tamásiban, a Hőgyész ellen zárja a felkészülést szeptember 6-án majd szeptember 14-én hazai pályán kezdi meg a bajnokságot a Budai Farkasok U21 ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában