Tatai Péter: Igyekszem úgy végezni a munkámat, hogy az edzőnek ne kelljen beleszólnia

– Legutóbb Párizs előtt beszélgettünk és izgatottan, érdeklődéssel várta az olimpiát. Végül milyen tapasztalatokat szerzett? 

– Felülmúlta a várakozásaimat, nagyon jól éltem meg ezt az időszakot. Ebbe beleszámít az olimpia előtti néhány hét, néhány hónap is, mert tényleg jól dolgozott a csapat, jó hangulatú volt a felkészülésünk. Nyilván az az utolsó tíz másodperc a svédek ellen, ami mindenki foglalkoztat, ami így is, meg úgy is elsülhetett volna. De ezt a szövetségi kapitánnyal is beszéltem, hogy nem szabad, hogy ez határozza meg az elégedettségi faktorunkat. Én azt gondolom, hogy megcsináltuk, amit elterveztünk. Az a pici, az kellett volna még egy lépéshez, de ahogy előtte is mondtuk, bőven van ebben a társaságban még világverseny, vagy világesemény, amin ezt megugorhatják majd.

– Ez volt szakmai szemmel. És amikor kicsit kiléphetett a kapusedzői szerepből az olimpián?

– Én nem értettem egyet ezzel a sok felfújt dologgal, ilyen ágyak, olyan kaják, és minden egyéb. A világbajnokságon, Európa-bajnokságon sem mindenkinek a szája íze szerint főznek, vagy kap ebédet. Más országban vagy, és ők bármennyire is igyekeznek, nem lehet mindenkinek megfelelni. Nekem ilyen tapasztalataim, vagy negatív benyomásaim nem voltak. Érzésem szerint ilyenkor kicsit lehetünk elnézőbbek, idomulhatunk ezekhez a dolgokhoz. Tízezer sportoló lakott együtt, már magában az a terület, amin az olimpiai falu elterült óriási volt. Akárhová léptél, sportolókba botlottál. Valamilyen szinten kompromisszumot kell kötnöd. Akkora konditerem volt, amit egy városban sem látsz, ráadásul kétszintes, mégis olykor-olykor akadtak fennakadások, hogy mindenkinek legyen helye benne. De akkora konditermet nem tudsz építeni, hogy elég legyen tízezer sportolónak. Ezekkel együtt kellett élni, de nagyon sokan voltak akiknek nem ez volt az első olimpiájuk, tudták mire számítsanak. Emiatt sok ország saját konditermet épített, saját gépeket hoztak. Ha a nagy egészet nézzük és magát az olimpiai szellemiséget, akkor kifogástalan volt. De akadtak, akiket az is bántott, hogy miért hajókkal vonultunk fel egy megnyitó ünnepségen? Szerintem pont ez adta a különlegességét. Majd négy év múlva megint bevonul minden sportoló, minden vezető egy stadionba. De arra húsz év múlva is emlékezni fogunk, hogy a párizsi olimpián hogyan mutatták be az országokat. Mi annak ellenére is élveztük, hogy nem tíz másodperc volt a hajóút, hanem két óra. Ez nem a pihenésről szólt, elfáradtunk, de ez jó fáradtság, és ezt átélni, megélni szenzációs volt.

– Mondta, hogy nem az a tíz másodperc kell, hogy meghatározza az olimpiai szereplésünket. De kicsit hullámvasútra emlékeztetett a szereplésünk. 

– A franciákkal kezdtünk, akikkel szenvedélyes és jó meccset tudtunk játszani. Ott talán az róható fel hibaként, hogy nem tudtuk kihasználni, hogy magukhoz képest is többet hibáztak. Ha mi saját magunkhoz képest lejjebb tudjuk csökkenteni a technikai hibáinkat, akkor akár meglepetés is születhetett volna. Azt tudtuk, hogy a brazilokkal valószínűleg egy nagyon szoros mérkőzést fogunk játszani. Angola ellen saját magunknak nehezítettük meg a meccset, amit csak döntetlenre tudtuk hozni. De az igazsághoz két dolog is hozzátartozik. Angola nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, ezt ne vegyük el tőlük. Másrészt azt éreztem, egy kicsit felkapott érzése volt ennek a meccsnek, hogy ez az angolai válogatott akár meglepetést is okozhat. Ennek a szellemiségében kezelték, amivel nyilván minket jobban meg tudtak zavarni egy-egy tévesebb ítélettel, vagy egy elengedett szituációval. Utána azt gondolom, hogy szépen visszajöttünk a spanyolok elleni meccsel. Viszont az is nehéz volt, mert pont nélkül álltak, innentől kezdve pedig elvárás volt, hogy nekünk is el kell verni őket. De azért ez nem úgy megy, hogy csettintek egyet, és ez megtörténik. Ők az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak ellenünk, ez megnehezíti ilyenkor a dolgodat, de azt gondolom, hogy minden rendben volt azon a meccsen is. A hollandokkal szembeni utolsó csoportmérkőzésen sem voltunk olyan eget rengetően rosszak, de ott a fókusz már érezhetően a következő mérkőzésen volt. Ami úgy sikerült, ahogy sikerült. 

– Térjünk át most Fehérvárra, ahol szintén nem lesz könnyű dolga, hiszen új vezetőedző és új kapusok érkeztek. 
– Igen, sok minden megváltozott az én szemszögemből is. Hiszen tavaly két olyan kapusom volt, akik fiatalon nem sok rutinnal rendelkeztek, náluk az elsődleges szempont inkább a tanulási fázis volt, és próbáltunk stabilizálni egy teljesítményt. Most ez teljesen megváltozott, mert két olyan kapussal dolgozhatok együtt, akik már rutinosak, akik mögött ott a tapasztalat, akiknek a technikai képzettsége is megvan, kiforrott, saját stílussal rendelkeznek. Most apró dolgokat kell javítgatni, elemezni, mit lehet másként csinálni. Talán ez egy kicsit kevesebb energiát emészt fel.

– Akkor mégis könnyebb dolga lesz?
– Ezt így nem merném kijelenteni. Nyilván ők készebb kapusok, akik rutinosabbak, így viszont már egy kicsit magasabbról kell indítanunk az elvárási szintet. Annak örülök, hogy mindegyik felkészülési mérkőzésen látszik a folyamatosan javuló teljesítmény. Ahogy egyre jobban összeáll a mezőnyjáték, az a kapusoknak is ad majd egy önbizalmat, amikor már kiismerjük a saját játékosainkat, hiszen azért nagyon sok az új arc a keretben. 

– Átalakult a csapat, vélhetően teljesen más lesz a védekezés is. Ráadásul két új kapus van. Lehet mondani, hogy szinte a nulláról kellett kezdeni mindent? 
– A védelem közepe teljesen kicserélődött, Kövér Luca maradt a stabil pont. De neki tavaly volt az első teljes felnőtt szezonja. Tényleg le a kalappal előtte, rettenetesen fiatal, még mindig tapasztalatot kell gyűjtenie. Nyilván ezt minden játékosnak úgy kell megszerezni, hogy az edző ezt „ne vegye észre”, hanem úgy lássa, hogy ő egy kész játékos. De ez igaz a kapusokra is, mert bármilyen furcsa is kimondani, körülbelül 30 éves korukig ők is a tapasztalatot gyűjtik. 

– Tehát akkor ilyen szempontból nagyon fiatal kapusai vannak még mindig.
– Igen. Akkorra érik be teljesen egy kapus. Már előtte is lehet jó kapus, de mire mindent megtanul, elsajátít, az szerintem közel a harminc évhez van meg. Mind a női, mind a férfi oldalon. 

– Milyen a kapcsolata az új vezetőedzővel? 
– Óriási profizmussal vetette bele magát ebbe a munkába. Mi pedig próbálunk minden olyan segítséget megadni neki – Alen Marosevic erőnléti szinten, én a kapusok terén –, ami csak segíti a csapatot, és viszi előre. A kapusok tekintetében szabad kezet kaptam, azt mondta ő ebbe nem szól bele, és igyekszem is úgy végezni a munkámat, hogy ne is kelljen beleszólnia. Ettől függetlenül mindent megbeszélünk, mindent elmond. Nyilván a fókusz már a bajnokságon van, mindenkiben ott az egészséges drukk, aminek lennie is kell. Egy jó kezdés meghatározhatja akár az egész bajnoki szezonunkat.

– Százalékban kifejezve mennyire van kész a csapat? 

– Ott tartunk, mint az összes többi csapat. Nem hiszem, hogy bárki elmondhatná magáról azt, hogy száz százalékos állapotban van. Remélem olyan szinten vagyunk – és azt gondolom vagyunk olyan állapotban –, ami már okozhat meglepetést a szezon elején. De ehhez nem egy, nem két embernek kell jó teljesítményt nyújtania, hiszen csapat vagyunk. Ha mindenki hozzá tudja tenni a maga teljesítményét, és esetleg egy kis pluszt, akkor jó esélyeink vannak.

– Mit gondol az idei szezonról, az ellenfelekről? 

– Az erőviszonyokat pontosan felmérni most még lehetetlen. Nagyon sok csapat hajtott végre komoly igazolásokat, több csapatnál szintén kicserélték a fél keretet. Mint mondjuk a Szombathely, a Békéscsaba, a Kisvárda, a Dunaújváros, a Vác. De tulajdonképpen a Budaörs és a Mosonmagyaróvár is sokat variált. Ennyi változás az elmúlt években nem volt. Ez most így jött össze, de ettől csak fokozódik a helyzet, mert értelemszerűen mindenki szeretné megőrizni az NB I-es tagságát. Most viszont nem lehetne egyértelműen azt mondani – mint a tavaly és a tavalyelőtti bajnokságban –, hogy kik azok a gyengébb csapatok, akik vélhetően a tabella alján zárnak. Most tippelésbe se mennék bele, mert nincs ilyen.