2024.09.13. 19:00
Budaörs bevétele a cél
Ellentétes előjellel várja a szombati csatát a női kézilabda K&H Liga 2. fordulójában az Alba Fehérvár KC és a Moyra-Budaörs.
Fotó: Sastinszky Dániel
Az Alba lányai a Vác elleni magabiztos győzelemmel, míg a Budaörs a Ferencváros elleni, nagyarányú vereséggel hangolt a szombati találkozóra.
A két együttes egy hónapja már találkozott egymással, a felkészülés során, a Collagenius Kupa első mérkőzésén a fehérváriak nyertek hárommal. Azt persze ne felejtsük el, hogy azon a találkozón a vendégek nem teljes kerettel érkeztek, nem játszott többek között Szöllősi-Schatzl Nadine és Debreczeni-Klivinyi Kinga sem, akik ekkor Párizsban a nyári olimpiai játékokon a női válogatottal voltak. Most viszont mindkét csapat teljes kerettel vághat neki.
Az első fordulóban az Alba gyengébb első félidő után a másodikban elsöpörte a Vácot és hatgólos győzelmet aratott. Ez azért is történelmi tett, mert 2019 óta ez az első olyan év, amikor két ponttal kezdik a K&H Ligát. Akkor még Deli Rita vezetésével, a mostanihoz hasonló bravúrral, a Mosonmagyaróvárt sikerült két vállra fektetni.
Ami viszont szinte biztos, hogy most szombaton is emlékezetes találkozó vár mindenkire. Az elmúlt években mindig kiélezett, izgalmas derbiket hozott a két csapat randevúja. Tavaly novemberben, a Köfém Sportcsarnokban Afentaler Sára utolsó másodperces hétméteres-góljával tudott nyerni az Alba, idegenben pedig a hajráig fej-fej mellett haladt a két alakulat, de a fehérváriak 4-5 perces rövidzárlata túl sokba került, és a Budaörs győzött.
A szombati ellenfél a bajnokesélyes Fradi ellen kezdte az idei szezont, de a második félidőben mindössze négy gólra futotta tőlük a fővárosiak ellen, így húszgólos vereséget szenvedtek. Szombaton így az Alba célja az, hogy bebizonyítsa, nem csak szerencsés napja volt a Vác ellen, a Budaörs pedig kiköszörülné az FTC elleni fiaskót.
– Nagyon örülök, hogy sikerült magabiztos győzelmet aratnunk a Vác ellen. Szeretnénk ezt a jó szezonkezdést tovább folytatni. A felkészülés során már találkoztunk a Budaörs csapatával. Ekkor még két kulcsjátékosuk az olimpián szerepelt, az ő visszatérésükkel egy kiélezett mérkőzésre számítok. Úgy gondolom, hogy az a játék, amit az előző mérkőzés második félidejében nyújtottunk, legfőképp a jó védekezés kulcsfontosságú lesz a siker érdekében – nyilatkozta a Vác ellen két gólt szerző Balássi Lily.
– A felkészülés során már volt szerencsénk játszani a Budaörs ellen és láthattuk, hogy egy jó és felkészült csapat lesz az ellenfelünk szombaton. Nagyon motiváltak vagyunk és tudjuk, hogy mire kell fókuszálnunk. Győzelemmel kezdtük a bajnokságot és szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat a következő meccseken is. A pályán majd minden eldől, de sok gólt szeretnénk lőni és a saját játékunkat játszani – osztotta meg elvárásait az Alba lengyel jobbátlövője, Malgorzata Trawczynska.
Az Alba Fehérvár KC első idegenbeli mérkőzésére szombaton 17:00-kor kerül sor Budaörsön.
Női kézilabda K&H Liga NB I, 2. forduló
Moyra-Budaörs Handball – Alba Fehérvár KC
Helyszín: Városi Sportcsarnok, Uszoda és Strand, Budaörs
Játékvezetők: Andorka Miklós, Hucker Róbert