2024.08.09. 08:25
Változások az Erste-ligában
A DVTK ellen kezdi a szezont a FEHA19
Fotó: Fehér Gábor
Külön rendezik a magyar bajnoki rájátszást a szeptember 13-án rajtoló jégkorong-Erste-ligában, amelynek idei lebonyolítása több változtatást is tartalmaz.
A tervek szerint a játéknapokat pénteken és vasárnap tartják az idény során. A 36 mérkőzéses alapszakasz, amelyben minden csapat négyszer játszik egymással, február 12-én zárul, majd a nemzetközi szünet után a magyar bajnokság rájátszását rendezik, így az ob I.-es helyezések ezúttal külön sorozatban dőlnek el.
A magyarországi csapatok egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért. Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell nyerni az aranyéremért.
Az ob I.-es döntő február 26-án kezdődik, ha ötödik mérkőzés is szükséges, arra március 6-án kerül sor. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket.
Ezt követően március 9-én indul az Erste-liga rájátszása, amelyben az első nyolc helyezett folytathatja, az utolsó kettő számára pedig véget ér a szezon. Ebben a szakaszban már négy győzelemig tartanak a párharcok.
Az első két forduló programja is ismert, a FEHA19 szeptember 13-án a DVTK-hoz látogat, majd két nap múlva a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja hazai jégen.