2024.08.29. 16:00
Nem látja esélytelennek a Puskás Akadémiát a szakértő
Nem tartotta elrugaszkodottnak a Puskás Akadémia idegenben elért 3-3-mas döntetlenjét a Fiorentina ellen Mártha Bence, az olasz futball magyarországi szakértője. A Nem futball, Calcio című könyv szerzőjével beszélgettünk szakértői szemmel a csütörtöki meccsről, a firenzeiek jelenlegi állapotáról.
Palladino össze tudja szedni a Fiorentinát, azonban ehhez idő kell Mártha Bence szerint
Fotó: Football Italia
A nyáron edzőváltáson esett át a Fiorentina, ez talán az első mérkőzésen is érezhető volt. Milyen változáson esett át így a csapat?
– Borzasztó látványos, amikor egy edzőváltás történik, legyen szó bármelyik csapatról. Az előző edzőjük, Vincenzo Italiano csak névben volt italiano, hiszen eléggé kamikaze volt a taktikája, fejetlenül ment előre a Fiorentina, eljutott a döntőkig a csapat, de nagy dolgot egyszer sem tudtak nyerni, mert a döntőben volt mindig egy jobb csapat. Bár a sajtója jó Olaszországban, szerintem nem végzett jó munkát. Őt váltotta aztán Raffaele Palladino, aki az egyik legígéretesebb olasz edző. A két évvel ezelőtt feljutó Monzától érkezett, amely együttesből egy stabil közép csapatot csinált az olasz élvonalban. Új taktikát hozott a firenzeiekhez, akik ezt megelőzően inkább 4-3-3, vagy 4-2-3-1-et játszottak, azaz inkább volt fejnehéz a gárda. Ezzel szemben az új edző máshogy nyúl hozzá a dolgokhoz, eddig csak három védővel álltak fel, ez mindenképp nagy változás.
Mennyire sikerült megerősíteniük a nyáron a keretet?
– Nem a legjobb átigazolási időszakon vannak túl. A legfurcsább az ahogy a legnagyobb problémájukat akarták orvosolni. Bár fejetlenül mentek előre a góllövés nem ment nekik, hiányzott egy igazi góllövő csatár. Ezt azzal akarták megoldani, hogy megvették a Juventustól Moise Keant, aki másfél éve nem talált a kapuba tétmeccsen... Érezhető, hogy ez mennyire egy furcsa helyzett, nem ő a legmegfelelőbb ara, hogy egy ilyen jellegű problémát megoldj. Másrészt volt egy szerb védőjük, Nikola Milenkovics, akiről azt kell tudni, hogy tíz meccsből háromszor nyolcas értékelésre játszott, aztán ötször hatosra, a többin meg kettesre, amik aztán el is mentek rajta. Őt sikerült elengedniük, Marin Pongracicot hozták a helyére, aki eddig hasonlóan szerb társához megbízhatatlan, az első bajnokin kiállíttatta magát, majd a Puskás ellen úgy csináltak belőle hülyét, ahogy csak akartak. Még nagyobb probléma, hogy elvesztették Arthurt, aki valamennyire gerincet adott a csapatnak. Nagy fogás azonban Albert Gudmundsson, aki a Puskás Akadémia érdekében remélem, hogy csütörtökön nem lép pályára. Nagyon jó kis játékos, a Palladino által alkalmazott rendszerbe pedig kell egy olyan második csatár jellegű srác, mint amilyen az izlandi. Az előző idénye nagyon jó volt a Genoában, így mindenképp jó erősítés.
Az látszott is az első mérkőzésen, hogy nem annyira összeszedett ez a Fiorentina.
– Nem is tud összeszedett lenni, nem lesz rossz csapat, de most még nem is jó. Vannak nagyon jó játékosaik, de most azt látni az első három meccs alapján, hogy Palladino össze-vissza tologatja az embereket, kevés az olyan, aki mindháromszor pályára lépett volna. A bajnokságban is csak egy góljuk van, azt is a csapatkapitány, aki nem mellesleg szélső védő, Cristiano Biraghi szerezte szabadrúgásból. Nagyon bő a keret, ahogy mondtam vannak jó futballisták is, de még sok idő kell ahhoz, hogy ez igazán jó legyen. Főleg, hogy az előző edzővel nagyon más taktika szerint játszottak, nagyon újra kell gondolni ezt. Ebből kiindulva nem is lepett meg, hogy az első meccsen a Puskás Akadémia döntetlent ért el, nem tartottam ezt a valóságtól elrugaszkodottnak. A hétvégén a bajnoki fordulóban sem látszott az, hogy ez változott volna, és nagyon készen állna a továbbiakra a firenzei gárda.
Mennyire lehet előnye a Puskás Akadémiának, hogy már jó ideje egy edző irányítja és a csapat magja is egyben van?
– Ez a Puskás a Fradi mögött a második legjobb csapat ma Magyarországon. Hornyák Zsolt nagyon okos, jól teszi a dolgát és nagyon sok jó játékosa is van az együttesnek, ráadásul variálgat is az edző, ami külön pozitív. Például nagyon meglep, hogy Nagy Zsoltból hirtelen bal szélső lett, de látszik, jó döntés volt, hiszen ontja magából a gólokat. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy lenne esélyük továbbjutni, azonban azt hozzá kell tenni, hogy a Fiorentina nem engedheti meg magának, hogy ne legyen ott Európában. Pár éve megvette egy amerikai tulajdonos a csapatot, nagy showman az illető, szóval biztos vagyok benne, hogy elbeszélgetett az előző meccs után a játékosokkal, hogy itt nagyon rossz világ jön, ha ki találnak esni, főleg a felcsútiak ellen. Azért azt tegyük hozzá, hogy nekik a Puskás Akadémia egy sehonnani csapat.
Mondhatjuk akkor, hogy a Fiorentina nekiesik a Puskásnak és minél hamarabb le akarja majd zárni a találkozót?
– Nem hiszem, mert ha valami, az kiderült az első meccsen, hogy ez a Fiorentina nem jobb annyival ennél a Puskás Akadémiánál, hogy csak úgy nekiessen és gyorsan lezárja a kérdéseket, hogy aztán hátradőlhessen, hiszen nem engedhetik meg maguknak a hibát. Nem is így készülnek szerintem, bár az biztos, hogy menni fognak, de nem fejetlenül. Erősebb, nagyobb tempóhoz szokott csapat. A felcsútiaknak érdemes lesz arra koncentrálni, hogy minden egyes másodperc, amely döntetlennél telik el egyre idegesebbé teszi majd a Fiorentinát, amely előny lehet. Ráadásul, ha megnézzük ez nem olyan, mint amikor a Real Madrid az ellenfeled, hogy majd valaki eldönti. Moise Kean, Riccardo Sottil vagy éppen Andrea Colpani sem az a játékos, aki ilyen képes, mert egyszerűen nem azok a srácok. Egyáltalán nem látom esélytelennek a Puskás Akadémiát, de azért azt nem szabad feltételezni, hogy a két csapat közt nincs tudásbeli különbség. Az viszont mindenképp Hornyák Zsolték mellett szól, hogy száz éve együtt játszanak, ugyanazzal az edzővel és sikerek is vannak mögöttük, meg látszik, hogy bírják a nemzetközi tempót is. Ez a Fiorentina ezzel szemben egy szedett-vedett alakulat, tavaszra biztos összerántja őket Palladino, de most még nem egy jó csapat.