Röplabda

2023.06.09. 13:06

Továbbra is Przybylak dirigálja a Lokit

A 2023-2024-es idényben is Lukasz Przybylak irányítja a női röplabda Extraligában szereplő MÁV Előre SC-ST Solar csapatát.

Káldor András

Lukasz Przybylak folytathatja munkáját a kék-fehéreknél

Fotó: Kricskovics Antal

A lengyel szakember a közelmúltban befejeződött szezon hajrájában érkezett Székesfehérvárra. Az alapszakaszban utolsó helyen végzett, majd a rájátszásban sem túl fényesen álló együttes élén a korábbi vezetőedzőt, Nagy Fannit váltotta. Vezetésével a Kaposvári NRC-t ugyan nem sikerült megszorítani az 5-8. helyért rendezett párharcban, a 7. helyért vívott csatából azonban már győztesen kerültek ki a kék-fehérek, és háromszor is legyőzték az MTK Budapestet, és ennek köszönhetően az élvonalban maradhattak.

Az új idény kapcsán az edzésmódszer és a játékrendszer, továbbá a játékoskeret kialakítása már teljes mértékben a lengyel vezetőedző elképzelései szerint történik. Arról már hírt adtunk, hogy ki azok a játékosok, akik távoznak a klubtól, a nyár folyamán pedig információink szerint folyamatosan érkeznek majd az erősítések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában