Rangos verseny

2023.06.09. 19:30

Három napon át sakkoztak Martonvásárban (galéria)

Rangos, nagyszabású sakkverseny vette kezdetét pénteken Martonvásáron, amely egész hétvégén tart. Martonvásári versenyzőnek is szurkolhatnak sakk rajongói.

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

FIDE országos élőpontszerző sakkversenyt nyitottak meg Martonvásáron pénteken délután, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A Bakacs János szervezte háromnapos verseny kezdetén a versenyzőket Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere és Bocsi Andrea, a Központ vezetője köszöntötte.  A megmérettetés rangjához méltóan nemzetközi versenybíró, Katona Ferenc felügyelte a meccseket.

 

Dolinka Zsolt, a MartonVál Sakk Egyesület elnökségi tagja a feol.hu-nak elmondta: a versenyen, a MartonVál színeiben indul a gimnázium I. kategóriában országos 4. helyezett versenyzőjük, Körtélyesi Richárd is – majd hozzátette: körülbelül negyven fő érkezett a versenyre az országból, különösen Fejérből és Pest vármegyéből. A hat fordulós, svájci rendszerű játszmák péntektől vasárnapig tartják erős koncentrációban a versenyzőket.

Szerző: S. Töttő Rita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában