NB II

2023.06.02. 11:23

Beléphetnek az álmok kapuján

A Merkantil Bank Liga NB II-es indulási jogáért vívott osztályozó visszavágójára kerül sor vasárnap 17 órától az Iváncsa KSE és a HR-Rent Kozármisleny csapatai között. A házigazdák egygólos előnyből várhatják a találkozót.

Káldor András

Kozármislenyben jól teljesített az Iváncsa (piros)

Fotó: Löffler Péter

A múlt vasárnap kemény összecsapáson, sokat tett a győzelemért az Iváncsa KSE legénysége, és ez a siker megérdemelt volt, ráadásul mindezt egy magasabban jegyzett csapattal szemben érték el. Mindenesetre Suszter László hajrában elért találata aranyat érhet, ám ehhez talán még a legutóbbinál is még nagyobb összpontosításra lesz szükségük a piros-fehéreknek. Azzal mindenki tisztában van, hogy ez a kilencven perc kiélezettebb lesz, és a Kozármisleny minden bizonnyal száztíz százalékot bevetve fog harcolni a második vonalbeli tagsága megőrzéséért.
Ettől függetlenül azt a mérkőzés után elismerte a baranyai együttes vezetőedzője, Márton Gábor, hogy akármeddig játszhattak volna, akkor sem tudtak volna gólt rúgni. Ez arra utalhat, hogy az Iváncsa hatékonyan védekezett, és verte vissza a mislenyi próbálkozásokat.
- Nehéz mérkőzésre számítok, talán nehezebbre is, mint egy héttel ezelőtt. Ellenfelünk hátrányban van, nekik azért mindent fel kell tenni egy lapra, nyerniük kell ahhoz, hogyha meg akarják őrizni az NB II-es tagságukat. Nem múlt vasárnap láttam őket először, nagyjából tisztában voltunk azzal mi az, amit játszanak, és erre próbáltunk kitalálni valamit, ami úgy néz ki, hogy eddig bejött. Ha már eljutottunk idáig szeretnénk sikeresek, lenni! – hangsúlyozta Tóth András az Iváncsa vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában